Meghosszabbítják Magyarországon a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet

A kormány március 1-jéről március 16-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetről szóló rendeletet.

A kabinet erről szóló rendelete szombaton jelent meg a Magyar Közlöny-ben. Ezzel egy időben arról is döntöttek, hogy a bértámogatás teljes időtartamra külön kérelem nélkül meghosszabbodik azon munkaadók esetében, amelyek a mostani rendelet hatálybalépése előtt benyújtották igényüket.

Emellett szintén március 16-ig meghosszabbították a digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedéseket, valamint a határellenőrzés ideiglenes visszaállításáról szóló rendelet hatályát is.

Csehországban kemény szigor jön

Csehországban kemény szigorítások jöhetnek márciustól, míg Itáliában is bejelentették a járvány miatti korlátozások meghosszabbításokat, amelyek a húsvétot is érinteni fogják. Angliában a tervek szerint június végén oldhatják fel az emberek közötti kapcsolattartás összes jogi korlátozását.

(Forrás: MTI)

budapest | vészhelyzet | szükségállapot | járvány | veszélyhelyzet | magyarország

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom