Júliusban is folytatódik a Pilinszky100 programsorozat: az érdeklődők láthatnak a költő és Róma kapcsolatát bemutató filmet, részt vehetnek városi sétán és Pilinszky életművéhez kapcsolódó koncerteken is.
Július 15-én mutatják be azt a Rómában forgatott videófilmet, amelyben Lanczkor Gábor költő, Bánki Éva író, Pál Dániel Levente költő és Vecsei H. Miklós színművész Pilinszky Rómáját járják be. A júniusi út során azokat a helyszíneket keresték fel Juhász Anna irodalmár szervezésében, amelyek meghatározók voltak Pilinszky számára az először 1947-ben, majd az 1960-as évek végén tett utazásai során. A Pilinszky János és Róma című irodalmi film a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Juhász Anna Irodalmi Szalon Facebook-oldalán lesz látható.
Július 24-én először szervezik meg a centenárium részeként a Pilinszky-sétát, ahol az érdeklődők mintegy másfél óra alatt kis csoportban,
irodalmi műveket megidézve járhatják be a Pilinszky Jánoshoz kapcsolódó budapesti helyszíneket,
megismerve alkotói és családi történeteket, megidézve verseket, naplórészleteket és leveleket. A séta vendége első alkalommal Lutter Imre előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke lesz. A következő sétát augusztus 14-én tartják, majd ősztől havonta megszervezik.
Két premiert is láthat a közönség a Pilinszky100 programjaként az idei Művészetek Völgye fesztiválon. Taliándörögdön, a Petőfi-udvarban július 28-án lesz a felvidéki Gorlo Volka zenekar Örökkön örökké című, Pilinszky János életművéhez kapcsolódó előadása Dékény Niki és Szabó Máté közreműködésével. Másnap, július 29-én a Tilos csillagon című irodalmi koncert mutatkozik be, amelyen Pátkai Rozina és zenésztársai, Dóczi Bence, Fenyvesi Márton, Döbrösi Laura, Horváth Kristóf „Színész Bob” és Juhász Anna lép fel.
A zenészek ezen az estén először mutatkoznak be Pilinszky-feldolgozásaikkal, a dalok mellett prózai részletekkel és versekkel egészül majd ki az egyórás előadás.
Ez is érdekelhet:
olaszország | Pilinszky János | róma | Pilinszky100 | vers | költészet
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

