Ha mindig is kipróbáltuk volna, hogy milyen érzés lehet felhőkarcolók fölé röpülni „szabadon”, akkor most megtehetjük.
Az élményért New Yorkba kell menni, ahol egy repülő színház várja a turistákat. A RiseNY egy térben és időben vándorló színház, amely a város történetének jelentősebb állomásait mutatja be.
A kaland azzal kezdődik, hogy az 1904-ben üzembe helyezett, első metróvonalon belülre viszik le a látogatókat, majd következik az amerikai kultúra felfedezése, érintve a divat, a zene és a film fontosabb állomásait, a kaland pedig egy felejthetetlen repüléssel ér véget a New York-i égbolton keresztül, a felhőkarcolók világában.
A RiseNY alapja egy negyvenhat férőhelyes szimulátor, amely révén ülve repülhetünk Manhattan felhőkarcolói között, és az egész várost megfigyelhetjük. Az ülések közben mozognak, mellette az illatok, a köd és a szél teszi valóságosabbá az élményt.
És ha már New York:
manhattan | new york | felhőkarcoló | RiseNY
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
3 kevésbé ismert európai sziget, amit most kezd felfedezni a világ
6 országon vezet keresztül Európa legújabb szuper túraútvonala
Az Atlanti-óceánra néző és a kaktusz fellegvár – íme a legpompásabb kertek
5 dolog, amit az olaszok szerint bárcsak tudnának a turisták, mielőtt Olaszországba utaznak
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!