Kupét vagy szedánt? – ezt a dilemmát oldotta meg a Mercedes a CLS-sel, az autóval, amely dizájnforradalmat hozott, és egy új luxuskategóriát is teremtett.
Ha már a négyajtós karosszériaforma kizárja a praktikumot – hiába a fél köbméteres raktér, amikor egy magasabb papírdobozt sem tudunk berakni, ha pedig valami belülre csúszik, nyújtózhatunk, mint kisgyerek a kassza magasságába tett nyalókáért –, legalább potenciálisan elegáns autók születhetnek így. Sok ember szerint a rendes autóforma a szedán, egészen a közelmúltig a középkategóriás vagy luxusszedánok voltak a minimum középvezető pozíciójú vagy annak tűnni vágyók elvárt járműtípusai.
Bár E osztályos Mercedes-Benz hivatalosan csak a kilencvenes évek elejétől létezik, a közepes limuzin történetét simán visszavezethetjük az ötvenes évek Pontonjáig. Idővel a kupé mellett megjelent a kombi és a kabrió változat is, az eladásokért és az imidzsért azonban a négyajtós felelt.
Meghökkentésért sosem az E osztályhoz kellett fordulni, a 2000-es években például így nézett ki az akkori széria, a W 211:
Mai szemmel is teljesen vállalható, elég kortalan, kellően elegáns, konzervatív, és annyira sportos… nem, a polgári változatok semennyire sem sportosak, nem is várta el tőlük senki. Aztán a Mercedes egyszer csak begurította ezt:
Négyajtós kupé?!
Ebben a CLS nevű autóban több bátorság volt, mint az E osztály több mint fél évszázados történetében. Mi ez a furcsa első fényszóró? Ez az összehúzott, mégis szétterülő far? És főleg: ez a bátran lejtő tető a lendületes oldalvonallal?
2005-ben járunk, az Audi A7 és az A5 Sportback előtt, a BMW Gran Coupék előtt – persze, hiszen ezeket mind a megdöbbentő CLS sikere hívta életre.
„Forradalmasította a szedán kategóriát, és kihívó eleganciát árasztott” – ez egy közepesen lelkes marketingszöveg lenne, ha a Mercedes illetékese mondaná. De nem ő mondta, hanem az egyik legsikeresebb magyar autóforma-tervező, Kovács Miklós, aki többek között a dögös Kia Stingert rajzolta.
A CLS az E osztály alapjait használta, amelyből utoljára két generációval korábban volt kupé, gyönyörű, de csak kétajtós. A CLS újszerűsége bátor formája mellett viszont a négy ajtaja volt, a Mercedes úgy magyarázta, hogy a kupé erős, érzelmes karizmáját a szedán kényelmével és praktikumával egyesítették.
Hozzá kell tennünk: nem kompromisszum nélkül. Tervezője, az amerikai Michael Fink zsenialitását már a CLS előtt is megmutatta többek között az első CLK-val és a Maybachhal, a fizika törvényei azonban rá is vonatkoznak, ezért a CLS hátsó utasainak kevesebb fejtér jutott, mint az E osztályban, cserében három helyett csak két ülést alakítottak ki ott.
A CLS-t presztízsben és árban is kicsit az E osztály fölé pozicionálták, nem is kapott V6-os benzineseknél kisebb motort, AMG változatot viszont igen. A Mercedes nemcsak sikermodellt hozott létre vele, hanem új kategóriát is, ahová a többi német prémiumgyártó is gyorsan betört.
Kérdés sem lehetett, lesz-e folytatás. Lett: 2011-ben érkezett az új generáció. Forradalmat már nem hozhatott, de a már idézett Kovács Miklós szerint például az új modell elvesztette az elődje határozottságát. Legjelentősebb újdonsága az egy évvel később érkező új karosszériaváltozat, a Shooting Brake megjelenése volt, amely megmutatta, hogy egy kombi is nézhet ki úgy, hogy arról a sebesség jusson eszünkbe, ne a talicska bőröndök.
A CLS jelenleg a harmadik generációnál tart, a nemzetközi bemutatón szerzett élményeinkről a Playeren számoltunk be. Továbbra is a hátsó lámpa a legegyedibb CLS-részlet – persze az oldalnézet mellett –, a belseje viszont mindenkinek ismerős lehet, aki ült manapság a márka magasabb kategóriájú modelljében.
286 lóerős a leggyengébb változat, a CLS 450-ben és az AMG-ben a 48 voltos integrált indítómotor-generátor ad még egy kis erőt és nyomatékot a mókához, miközben járó motor nélküli gurulásra is képes, hogy a vezetője pénztárcájának és a környezetnek is tegyen egy kis szívességet.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Mercedes-Benz)
mercedes-benz | mercedes-benz cls | autótörténelem
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!