1979 óta íródik a Mercedes terepjárójának története, és a Geländewagen, azaz terepjáró után elnevezett G-osztály rövidesen legendává vált. Mégsem gondoltuk volna, hogy elektromos autó lesz belőle, pedig ez a hajtás számos előnnyel jár.
A G-osztály jelenlegi változata inkább csak stílusában idézi a hetvenes évekbeli elődjét, annál sokkal modernebb konstrukció, a legtöbb vevője pedig a 4 literes biturbó V8-as motorral választotta. A Mercedesnél azonban egy ideje már dolgoztak az elektromos változatán, és most itt az emissziómentes terepjáró, ami rendesen kihasználja a hajtás előnyeit.
Az elektromos G-osztály mind a négy kerekéhez került egy elektromotor, amiket az autó elektronikája egyenként is tud vezérelni, és ennek köszönheti az egyik legizgalmasabb megoldását. A két oldalon lévő kerekek ellentétes irányú forgatásával
az elektromos Mercedes képes egy helyben megfordulni, akárcsak egy tank!
Persze más előnye is van az elektromos hajtásnak egy off-road autóban,
például nem olyan kényes a vízre, mint a benzinmotor, ezért a G-osztály képes akár 85 centiméter mély vízen is átkelni. A hatalmas autóhoz jókora akkumulátor kell, és ezt a terepjáró masszív alvázába szerelték, amit szénszálas anyagból készült panelekkel védenek a sérülésektől.
Mivel az elektromos G-osztály üresen is több mint három tonnát nyom, nem árt, ha erős.
Nincs is vele gond, a négy motorja együtt 587 lóerőre és elképesztő 1164 Nm nyomatékra képes, amivel a Mercedes monstrumja 4,7 másodperc alatt rajtol nulláról százra, és a nem éppen aerodinamikus karosszéria ellenére 473 kilométert megy egy feltöltéssel.
Rajongani lehet a G-osztály formájáért is, ezért az elektromos változat dizájnja nem sokban különbözik a V8-astól.
A jellegzetesen kerek fényszórók közé az EQ modellek fekete panelje kerülhet, de csak ha a vevő is úgy akarja. A terepjárók elmaradhatatlan kelléke, a pótkeréktartó pedig már nem kerek, és ötletes módon a töltőkábeleket lehet benne tárolni.
Nincs elektromos változata, de tölthető hibridet és számtalan digitális megoldást találunk a Mercedes új limuzinjában, az E-osztályban, amelyről ebben a cikkünkben olvashatsz.
mercedes-benz g osztály | mercedes | elektromos autó | mercedes-benz | terepjáró
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!