Ilyen mutatós és modern lett a teljes átalakuláson átesett tokaji Mercure Hotel

Az egykori robosztus épülettömeg egy új, könnyed burkot kapott, míg a hotel belső kialakítása modern, letisztult képet mutat. A BORD Építész Stúdió tervei alapján megújult modern épület jól illeszkedik a városképbe és vízparti természeti környezetbe.

A Tisza és a Bodrog találkozásánál, Tokaj történelmi belvárosának kapujában található szállodaépület 1977-ben épült még a szocializmus idején, az organikus építészet egyik jeles alakja, Sáros László DLA, Ybl-díjas építész tervei alapján.

Az épület megjelenését egyértelműen meghatározta a kor kedvelt építőanyaga, a beton, melyet alagútzsalus építéstechnológiával kiviteleztek. Öt szint magasságban, szintenként hét darab monolit, azaz helyszínen öntött betonalagutat készítettek.

Az alagutak 3,5m-es fesztávolsága határozta meg a hotelszobák szélességét és az épület központjában található lépcsőházhoz kapcsolódó középfolyosóról nyíltak. Az alagutak végeit a homlokzati síkon fakeretbe foglalt üvegezés, szakipari fal zárta le, előtte tömör mellvédes loggiákkal.

A racionálisan szerkesztett negyvenkét szobás szállodaépület felújítása, modernizálása azonban idővel elengedhetetlenül szükségessé vált.

Az új tulajdonos egy modern megjelenésű, négycsillagos boutique borhotelt álmodott meg a túrázni, bort kóstolni vagy egyszerűen kikapcsolódni vágyó vendégek számára.

Tény, hogy az épület tartószerkezeti váza, az alagútzsalus struktúra, alapvetően alkalmas a modern funkcionális igények kielégítésére, így azt megőrizve és kiegészítve, környezettudatos módon született újjá az épület.

Az eredetileg szabadon álló szállodaépület a központba vezető Rákóczi utca irányából kissé hátrahúzva helyezkedett el. Az új hotel azonban zárja az utcafronti telekszakaszt, illeszkedve a kialakult utcaképbe. Egy földszintes, nyeregtetős épületrész fogadja a vendégeket, amely egy zöldtetővel fedett nyaktaggal kapcsolódik az ötszintes vasbeton tömeghez.

Az utca felől így egy barátságos, hívogató terület fogad, ahol egy borbár, borshop, nyáron borterasz, valamint a szálloda recepciója, a lobby és a lounge kapott helyet. 

Az épület vertikális közlekedése az eredeti közlekedő magokban történik. Az átalakítás eredményeképp a szobák száma ötvenötre emelkedett.

Az eredeti homlokzaton megjelenő tagolást és lépcsőzéseket egy letisztult képet adó burok veszi körül, új formát, új arcot adva ezzel a meglévő tömegnek. A Bodrog irányába néző lakóegységek esetében a homlokzati síkot kitolva nagyobb alapterületű szobák jöhettek létre.

A meglévő tetőn egy új szintet alakított ki: nagy teraszos, körpanorámás apartmanok, exkluzív lakosztályok számára, kilátással a környező dombokra, a folyóra és a városra. Az alagsori szinten egy wellness részleget rndeztek be, amely a kert felé nyit: fedett és szabadtéri úszómedencékkel, ahol szauna és masszázs is várja a vendégeket.

(Fotók: Tamás Pál, Bujnovszky Tamás)

Mercure | új | modern | hotel | mercure tokaj center | tokaj

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom