A londoni startup, az Oxia Palus egy szoftveres megoldással fedte fel az ikonikus művész ecsetvonásait.
Közel fél évszázad telt el halála óta, de Pablo Picasso még tartogat számunkra meglepetéseket. Nem mai hír, hogy egy aktképet találtak A vak ember élete című 1903-as olajfestménye alatt, hiszen 2010-ben egy röntgen-fluoreszcens (XRF) vizsgálat már bebizonyította létezését, most azonban az AI technológiának köszönhetően azt is pontosan tudhatjuk, hogy az eredeti alkotás miként nézhetett volna ki.
A festmény újrateremtése érdekében az Oxia Palus először XRF képalkotó és képfeldolgozó szoftvert használt, ezután a mesterséges intelligenciát vetették be a festmény kitöltéséhez, hogy az tökéletesen utánozza a Picasso munkásságára jellemző ecsetvonásokat. Miután elkészült, 3D segítségével vászonra nyomtatták, hogy igazi olajfestményt kapjanak.
Úgy tudni, az aktkép Picasso kék korszakában készült 1901 és 1904 között. Mivel ebben az időszakban anyagi nehézségekkel küzdött, feltehetőleg úgy döntött az akkor még kezdő művész, hogy az eredeti festményt átalakítja, és egy új művet készít rá.
Most, hogy a mesterséges intelligencia felfedte minden titkát, elérhetővé válik a nagyközönség számára is.
Az újraalkotott festményt a Deeep Al Art Fair kiállításon lehet megcsodálni Londonban.
Az egyedülálló Picasso-élményért azonban Párizsba is ellátogathatunk, hiszen ott egy művészettörténész idegenvezető segítségével ismerhetjük meg, milyennek látta a festő a francia fővárost, miközben abban a szállodában hajthatjuk álomra a fejünket, ahol az esküvőjét követően a művész is megpihent.
(Forrás: RobbReport, fotók: Oxia Palus)
olajfestmény | festmény | picasso | mesterséges intelligencia | ai
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!