Ezt a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az MTÜ hétfőn közzétett hivatalos podcastjében mondta.
Magyarország eddig húsz Michelin-elismeréssel rendelkezik, ennek látható következményei is vannak – emelte ki Guller Zoltán, hozzátéve: az elmúlt öt év munkáját figyelembe véve bizakodó, hogy ebben az évben meglesz az első vidéki Michelin-csillag is, amely újabb ugrást jelent.
Mint mondta, mintegy 50 ezer vendéglátóhely működik ma Magyarországon. Jelenleg a hazai gasztronómia a virágkorát éli, a gasztroforradalom második szakaszában már az a feladat, hogy a vidéki éttermek is fejlődjenek, a mennyiség helyett a minőségre helyezzék a hangsúlyt.
Guller Zoltán szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy étterem akkor tud rentábilisan működni, ha az odajárók fele helyi lakos.
A Covid-járvány alatt a kizárólag külföldi vendégekre épülő éttermek megszenvedték az időszakot, míg a hazaikra épülő vendéglátóhelyek sokkal ellenállóbbnak bizonyultak.
Az elmúlt években a Covid-járvány a házhoz szállítást erősítette, "a járvány után, jelenleg, a háborús környezetből fakadó gazdasági nehézségekkel terhelt időszakban az a kihívásunk, hogy előtérbe helyezzük a minőségi gasztronómiát, és az embereket visszaszoktassuk az éttermekbe" – hangsúlyozta az MTÜ vezérigazgatója.
Felidézte, hogy az elmúlt hónapokban több nagyszabású gasztronómiai rendezvény is Magyarországra irányította a figyelmet. Februárban a Michelin Guide-dal volt az MTÜ-nek közös eseménye, március végén Budapesten tartották a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjét, ahol a magyar csapat második helyezést ért el. Ők jövőre Lyonban a világdöntőben mérettetik meg magukat.
Visszatérve a csillagokra, azt már mi tesszük hozzá, hogy szerintünk nagyon furcsa lenne, hogy ha már története során először ír teljes magyarországi kalauzt a Michelin, akkor ne legyen benne legalább egy vidéki csillagos étterem. A kérdés inkább az, hány lesz, és melyik étterem/éttermek lesznek azok?
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay, Festoon Lightning Melbourne)
magyar | kalauz | turizmus | vidéki | Michelin | gasztronómia
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!