Egy Michelin-csillagos étterem séfje elmondta, mennyire fog ugrani a rezsijük, még mindig nem hisszük el

Még a legvadabb tippjeink sem közelítették meg a horrorisztikus valóságot.

Tom Kerridge, az egyik legismertebb brit séf saját, Michelin-csillagos pubjának számláját (azaz annak egészen félelmetes növekedését) osztotta meg egy BBC-nek adott interjúban. A séf szerint a téli hónapokban a Michelin-csillagos pub átlagosan hatvanezer fontos rezsije idén négyszázhúszezer fontra növekszik.

Ez konkrétan hétszeres növekedést jelent az energiakiadásokban, forintra átszámítva pedig még döbbenetesebben hangzik az összeg: az eddigi 27,4 millió forint 192,4 millió forintra növekszik a rezsi.

A híres séf szerint a vendéglátószakmában horrorisztikus tél várható, ezért ő is és számos másik vendéglátóhely-tulajdonos energia-ársapkát várna a kormánytól és további anyagi segítséget, melyet a lakosság már megkapott, azonban a vendéglátósok még nem.

A vendéglátóhelyeknél az árnövekedésben rengeteg faktor szerepet játszik: a világítástól a légkondicionáláson és a fűtésen át a konyha teljes működéséig minden egyes kiadás legalább négyszer, de inkább hat-hétszer drágább lesz.

Több séf is egyetért abban, hogy a gyors és hatásos segítség nemhogy jól jön, de egyenesen életbe vágó, ugyanis a koronavírus alatti kivéreztetésre érkező energiaválságot csak így lehet átvészelni úgy, hogy ne álljon az egész szakma hónapok múlva a földbe.

(Forrás: Finedininglovers, fotók: Getty)

séf | energiaárak | michelin-csillag | brit | vendéglátás

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom