Miért megyek szívesebben múzeumok helyett bárokba, ha külföldön járok?

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Nem a finom italok miatt. Annál sokkal jobb okom van rá – állítja a főszerkesztőnk. Roadster egotrip a kulturális erőterek okozta vákuumról, a bárpultok gravitációs erejéről, kevés jéggel és szódával.

Megosztó lehet szembeállítani a múzeumokat a bárokkal, pedig nem is egy klasszikus vagy/vagy kérdésről van szó. Ha külföldön járok, szívesen megyek múzeumba, hogy teszem azt, megnézzem az új Basquiat-kiállítást, de még szívesebben megyek bárokba, pubokba vagy kocsmákba – és még Basquiat sem kell hozzá. Nem volt ez mindig így, az elmúlt pár évben vettem fel ezt a szokást.

Miért? Nem azért, mintha időközben közeli és szenvedélyes viszonyba kerültem volna az alkohollal, cseppet sem.

Egyszerűen annyi történt, hogy megváltoztam, és a kötelező látnivalók, a nagybetűs kultúra helyett már sokkal jobban érdekelnek az emberek, és azonbelül az emberek egy szűkebb csoportja: a helyiek.

Korábban akár két hetet is eltöltöttem úgy egy városban, hogy nem keveredtem beszélgetésbe helyiekkel (a pincérekkel, jegyeladókkal, recepcióssal történő információcserét most ne számítsuk ide). Voltam én egy adott városban – legyen az a város most mondjuk Barcelona –, és teljesen a saját magam előzetesen összeállított programjához és prekoncepcióihoz igazítottam, hogy milyennek fogom látni a várost. Végigloholtam a Casa Milát, a Sagrada Familiát, a Güell Parkot, a Ramblát és egyéb helyeket, olyan éttermekbe és olyan kávézókba ültem be, ahol más turisták vettek körül, és elmondhattam magamról, hogy tulajdonképpen láttam Barcelonát.

Láttam ugyan, de nem éreztem.

Jó néhány éve újrakalibráltam a gyári beállításaimat, és sokkal fontosabbá vált egy hely atmoszférája, hangulata, mint a nevezetességei. Hemingway egyetért velem – illetve természetesen én értek egyet a zseniális amerikaival, aki köztudomásúlag lelkesedett minden helyért, ahol alkoholt lehetett kapni. Hemingway ugyan valóban funkcionális alkoholista volt, de nem feltétlenül ezért szerette a kocsmákat.

„Ne foglalkozz templomokkal, városházákkal vagy terekkel. Ha meg akarsz ismerni egy kultúrát, tölts el egy éjszakát valamelyik bárban!”

Mennyire igaza volt. Mert kik vannak a templomokban, meg a híres tereken és a neves múzeumokban, kérdezem én, kik? A turisták. Az olyanok, mint én. Szóval van ez a szokásunk, Hemingwaynek, nekem, és még nyilván pár fineszesebb utazónak, akik valamiféle belső radarral rendelkezve megtalálják azt a kocsmát, ahová a helyiek járnak, ahol egy ital mellett lehet figyelni, hogyan élnek, miről beszélnek, és akár még szóba is lehet elegyedni velük.

Utazással is foglalkozó magazin szerkesztőjeként az ember relatíve sokat jár-kel a világban hivatalból, így sikerült nemrég újra megfordulnom Barcelonában. Bár hasonlóképpen viszonyulok a kérdéshez, mint az Utas és Holdvilág főszereplői, de renegát módjára kocsmából kocsmába ültem, hogy a helyiekkel beszélgetve kiderítsem, nagyjából hogyan éreznek a függetlenséggel kapcsolatban. Hasonló munkával kapcsolatos utak alkalmával volt lehetőségem megfordulni tucatnyi városban San Sebastiantól New Yorkig, és mindenhol volt egy varázsosan kopott bodega vagy egy otthonosan karcos dive bar, ahol oda lehetett támaszkodni a pulthoz, és rá lehetett kapcsolódni az adott város sajátos, semmi máshoz nem hasonlító rezgésére. Az ember vár az italára, körbenéz, és úgy érzi, hogy megérkezett.

Mert lehet, hogy a művészet és a kultúra a múzeumokban, kiállítóterekben található, de az élet a bárokban és a kávézókban zajlik.

Ez is érdekelhet:

ernest hemingway | egotrip | bár | múzeum | utazás