A Migaloo egy óriási luxus-tengeralattjáróval kívánja megzavarni az állóvizet a szuperjachtok piacán.
Az osztrák Migaloo cég nemrég bemutatta legújabb járművének terveit. A százhatvanöt méter hosszú tengeralattjáróval az ultragazdagoknak páratlan víz alatti kalandokban lehet részük. A Migaloo M5 jármű műszaki adatai szerint a tengeralattjáró körülbelül
kétszázötven méter mélyre süllyedhet az óceán felszíne alá, és akár négy hétig is víz alatt tartózkodhat.
A terveken jól látható, hogy a luxusjármű el tudja látni a szuperjacht funkciót is, emellett rendelkezik majd
helikopterleszálló pályával, úszómedencével, edzőteremmel és mozival is.
"A szuperjacht-tulajdonosok igényei a hajóikkal szemben minden eddiginél összetettebbek. Ráadásul nem csak a teljesítményt, a hosszt vagy a dizájnt értékelik" – magyarázta a vállalat vezérigazgatója és főtervezője, Christian Gumpold. Hozzátette: a tulajdonosok privát szférát, biztonságot és védelmet keresnek maguknak, vendégeiknek és értékeiknek, mindezeken túl pedig egyedi élményeket és a lehető legnagyobb exkluzivitást akarják.
Úgy tudni, az M5 megvalósításához a már kifejlesztett motoros jachtoktól és tengeralattjáróktól kölcsönzött technológiákat fognak alkalmazni. Kettős héjazatú szerkezetet kap, a hajótest hatalmas nyomásnak is ellen fog állni, a meghajtását tekintve pedig dízel-elektromos lesz.
Minden egyéb esetben pedig a Migaloo egyeztetni fog a tengeralattjáró leendő tulajdonosával, hogy a jármű tényleg megfeleljen valamennyi igénynek és elvárásnak.
A belső terek is figyelemre méltóak lesznek. A hatalmas szalon, úszómedence, sparészleg, edzőterem, művészeti galéria, mozi mellett több társalgó és étkező helyiség is a tulajdonosok, illetve a vendégek rendelkezésére áll majd. A hálószobák saját gardróbot és fürdőhelyiséget kapnak.
A Migaloo azt tervezi, hogy a tengeralattjáróit fehérre festik, hogy megkülönböztessék kategóriájának többi járművétől. Ez az ötlet vezetett ahhoz, hogy arról a ritka, albínó púpos bálnáról nevezzék el a tengeralattjárót, amely Ausztrália keleti partjainál bukkant fel.
(Forrás: Dezeen, fotók: Migaloo)
tengeralattjáró | szuperjacht | migaloo
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!