Ezzel a pofonegyszerű módszerrel otthon is megszabadíthatjuk a mikroműanyagoktól a csapvizet

Sorra jelennek meg a kutatások arról, hogy a mikroműanyagok mindenhol jelen vannak a víztől kezdve a levegőn át a testünkig. Bár az ellene való küzdelem olykor reménytelennek tűnik, néhány apróságot mégis tehetünk, ha csökkentetnénk az elfogyasztott plasztik mennyiségét.

Egy nemrég közzétett tanulmányban a kutatók megállapították, hogy ha a csapvizet öt percig forraljuk, majd lehűtve megszűrjük, a benne lévő mikroműanyagok legalább nyolcvan százalékát eltávolíthatjuk.

Mindezt a kutatók ásványi anyagokat, például kalcium-karbonátot nagy mennyiségben tartalmazó, vagyis "kemény" csapvízen tesztelték, amelyet nano- és mikroműanyagokkal (NMP) szennyeztek.

A kutatók felforralták a vizet, a kalcium-karbonából pedig természetes módon szilárd, meszes lerakódás, vagyis vízkő képződött, és ez csapdába ejtette a műanyagrészecskéket is. Ezt az anyagot pedig egy egyszerű kávéfilterrel fel lehet fogni.

Mint Eddy Zeng, a kínai Jinan Egyetem környezetkémikusa, a tanulmány egyik szerzője egy interjúban elmondta, ha a vizet felforraljuk, naponta kétszer-ötször kevesebb mikroműanyagot viszünk be a szervezetünkbe, mintha forralás nélkül innánk a csapvizet.

De ahhoz, hogy az eljárás hatékony legyen, a víznek elegendő kalcium-karbonátot kell tartalmaznia a műanyagok megkötéséhez. A kutatásban a háromszáz milligramm kalcium-karbonátot tartalmazó víz a műanyagok közel kilencven százalékát megkötötte. A hatvan milligrammnál kevesebb kalcium-karbonátot tartalmazó mintákban azonban a forralás mindössze huszonöt százalékkal csökkentette a műanyagok szintjét.

A kutatás ugyanakkor csak három gyakori műanyagtípust vizsgált, a polisztirolt, polietilént és a polipropilént.

Az ivóvízellátást sok helyen nemcsak a szennyezés, hanem a vízhiány is fenyegeti.

(Forrás: Smithsonian Magazine, képek: Getty Images, Unsplash)

szennyezés | eltávolítás | víz | forralás | műanyag

FOLYTASD EZZEL

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Salalah – A téli üdülések új slágere

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom