Nem tudjuk, hogy hívják a formatervezés görög istenét, de szerintünk nagyon jelen volt ennek a szállónak a tervezésénél.
Az isteni szikrákat pedig földi halandóként Stamos Michael görög dizájner kapta, aki saját kreációit, valamint helyi tervezők modern bútorait és műalkotásait használta fel az Esperinos nevű vendégház beltereinek kialakításához. Az egyszintes Esperinos szálló egy 1930-ban épült rezidencia átalakítása, mely Athén Filopappos nevű domboldalán fekszik,
az enteriőrök kialakításánál pedig az volt a cél, hogy a görög főváros művészeti univerzumának egy egészen új szinten ismerhessék meg a vendégek.
Így született meg ez a már-már dizájngalériára emlékeztető szálló, ahol minden egyes négyzetméteren van valami fantasztikus formatervezői bravúr.
A bámulatos enteriőrök mellett a vendégeknek egy privát kert is rendelkezésére áll; a tervező szerint az idősebb helyiek nagy nosztalgiával emlékeztek vissza azokra az időkre a hatvanas években, amikor még nagyon sok kerti partit rendeztek vagy épp focit néztek közösen kültéren, ez a kertrész pedig épp ilyen közös együttlétekre termett.
Mi kortárs dizájnból csillagos ötöst és posztdoktorit adunk az Esperinosnak.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Margarita Nikitaki)
ház | vendégház | dizájner | görög | szállü | Athén
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Így született újjá Budapest ikonikus építészeti csodája
Valami furcsa ebben a családi házban. Rájössz, mi az?
Izgalmas brunch és bar koncepcióval lépett szintet a Studio Arkitekter
Autóroncsokból szól a zene a Nantes-i Operaház előtt
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!












