A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a mobilszolgáltatók forgalmi adatait elemezve tudta meg többek között azt is, hogy melyek a magyarok legkedveltebb úti céljai.
Több év adatai alapján megállapították, hogy a roamingforgalmat bonyolító SIM-kártyák aránya nyáron jelentősen, harmincnyolc százalékkal megnő, miközben a hazai hang- és adatforgalom némileg visszaesik. Ezt a növekedést "nyaralási többletnek" nevezik.
A hatóság szerint ugyanakkor az utazáskor érdemes szem előtt tartani, hogy egy SIM-kártya az úti célon túl a köztes országok hálózatára is rácsatlakozhat, és előfordulhat nem szándékolt roaming is, amikor valaki véletlenül kapcsolódik külföldi hálózathoz még a határon belül. Talán ezen tényezők is közrejátszanak abban, hogy az országok roaming szerinti toplistáján az első három helyezett mindegyike szomszédos állam, de a szomszédaink a közelségük miatt egyébként is népszerű úti célok lehetnek.
Mind nyáron, mind éves átlagban Ausztria a legnépszerűbb ország, ahol nyaranta a magyar SIM-kártyák nyolc és fél százalékával telefonáltak vagy interneteztek.
A nyári többlet ugyanakkor Ausztria esetén nem jelentős (tizenhét százalék), a látogatók száma egész évben magas a téli sportok és az egyéb turisztikai kínálat mellett a bevásárlóturizmusnak, az ott munkát vállalóknak, illetve a távolabbi nyugati országokba utazóknak is köszönhetően.
A második helyen álló Horvátország viszont a roamingadatok alapján tipikus üdülési cél.
Nyáron a SIM-ek 6,2 százaléka forgalmazott horvát mobilhálózaton, a nyári többlet pedig kiugróan magas, 138 százalékos volt az éves átlaghoz képest. A rangsor harmadik helyén a szintén szomszédos Szlovákia áll 5,1 százalékkal, Ausztriához hasonló, mérsékelt nyári emelkedéssel.
Csak a nyári többletet tekintve Görögország vezet 182 százalékkal, Horvátország a második, majd Bulgária, Ciprus, Szlovénia és Olaszország következik.
Így a mobilhasználati szokásokból egyértelműen látszik, hogy nyáron az emberek még mindig a déli tengerpartokra vágynak az egyre gyakoribbá váló hőhullámok ellenére, melyek a szakemberek szerint a jövőben alapjaiban változtathatják meg a nyaralási szokásokat.
Ezért jobb, ha nem kapcsolod ki hosszú időre a telefonod Horvátországban, de arra is fontos figyelned, hogy hol töltöd a lemerült eszközt.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Unsplash)
legnépszerűbb | magyarok | mobil | mobiladat | NMHH | roaming
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!