A koronavírus utáni helyzetre keresik a válaszokat a Brain Bar előadói.
A 2020-as Brain Bar jövőfesztivált szeptember 15–17. között, ezúttal online, mindenki számára ingyenes formában rendezik meg. A digitális térbe költözés oka a világjárvány, amely nemcsak a Brain Bar szervezőit késztette új megoldásokra, hanem a föld minden pontján új helyzetet teremtett. A fesztivál előadói közt olyan vállalatvezetők, valamint elismert gondolkodók is megszólalnak, akik kifejezetten a pandémia által generált változásokat vizsgálják.
Már semmi sem lesz ugyanaz, mint a járvány előtt – vallják a szakértők. Az új idők új megoldásokat kívánnak, így a Brain Bar jövőfesztivál is a vélemények és prognózisok sokszínűségének jegyében szólaltat meg szakértőket és gondolkodókat.
A gazdaságpolitikai oldalt a rendezvényen György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár képviseli, aki nemcsak elemzőként, hanem egyben a hazai gazdaság egyik alakítójaként vesz részt a Brain Baron.
Az Egyensúlyteremtés: A gazdaságpolitika missziója című kötet szerzője bemutatja, hogy milyen módon lábalhat ki egy ország egy ilyen méretű válságból, és milyen gazdaságélénkítő intézkedésekkel tudja újra lendületbe hozni a saját gazdaságát.
Lesznek-e még üzletek a jövőben, vagy a kényelmes internetes vásárlás kiszorítja a személyes vásárlást? Várkonyi Balázsnak, az Extreme Digital ügyvezetőjének és társalapítójának az elektrotechnikai piac régiós kulcsszereplőjeként átfogó rálátása van a vásárlási trendekre.
A szakember arról számol be az érdeklődőknek, hogy milyen jövőt vázol fel az online rendelések növekedése.
A tömeges leépítések és elbocsátások miatt fókuszba került az is, hogyan találhatnak vissza az emberek a munkaerőpiacra. Aliya Hamid Rao, a London School of Economics tanára a téma mellett foglalkozik a napjainkban megkerülhetetlen nemi egyenlőtlenség problémájával is.
Előadásában Rao emberközpontú módon járja körül a gazdaság és az egyén viszonyát, és világít rá a legsúlyosabb hiányosságokra és ellentmondásokra.
Nemzetközi összefogás a kulcs a válságból való kilábaláshoz? És vajon ki nyeri a szuperhatalmak (USA vs. Kína) versenyét?
Dr. Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő a Covid–19 után átrendeződő hatalmi viszonyok témájáról fog elgondolkoztató következtetésekkel szolgálni az idei Brain Bar online nézőinek.
További információk és részletek a fesztivál Faceboo- eseményében, a www.brainbar.com weboldalon és a TribeWIRE hírlevélben találhatók.
Ez is érdekelhet:
jövő | embeirség | online | brain bar | koronavírus | ajánló
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


