Ilyen felejthetetlen élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz

Április 14-én az Oscar- és Grammy-díjas világhírű kínai zeneszerző, Tan Dun koncertjével ért véget a negyedik Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, amely Budapest tizenhat különböző pontján, több mint nyolcvan programmal idézte meg a névadó Bartók Béla szellemiségét. 

A tíz nap alatt többek közt magyarországi bemutató, táncszínházi premierek, lemezbemutatók, filmvetítések, kiállítások és koncertek közül lehetett választani. A programsorozaton a hazai művészeti élet kiválóságai mellett a világ számos pontja képviseltette magát: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Ciprus, az Egyesült Királyság, Észtország, Franciaország, Macedónia, Monaco, Németország, Szerbia és Törökország mellett Dél-Afrikából, az Egyesült Államokból, Japánból, Kanadából, Kínából, sőt még Venezuelából is érkeztek produkciók.  

TanDun: Buddha Passion, fotó: Posztos János/Müpa

„A Bartók Tavasz megalapításakor azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a ma művészetén keresztül éltessük Bartók szellemi örökségét – foglalta össze Káel Csaba. – Mi sem igazolja jobban, hogy jó úton járunk, mint hogy Amerikától Kínáig érkeztek előadók, akik művészetükön keresztül kívánták leróni tiszteletüket a zeneszerző hagyatéka előtt. Ez pedig nemcsak a fesztivál művészeti igazgatójaként, de alkotóként is nagy büszkeséggel tölt el.”

Semmivel össze nem hasonlítható érzés a színpadon látni azokat az előadásokat, amelyek mögött többéves előkészítő munka áll. Tan Dunnal évekig folyt a párbeszéd a Buddha Passion magyarországi bemutatójáról, de sokáig tartó egyeztetés előzte meg a világ legkeresettebb kántorjait felvonultató Énekek éneke koncert megvalósulását is"

avat be a háttérmunkába Szomolányi Janina, a fesztivál operatív igazgatója. – Nincs nagyobb visszaigazolása a munkánknak, mint amikor a koncertek után percekig zúg a vastaps a nézőtérről.” 

TanDun: Buddha Passion, fotó: Posztos János/Müpa
TanDun: Buddha Passion, fotó: Posztos János/Müpa
Énekek éneke, fotó: Nagy Attila/Müpa

Az idei Bartók Tavaszon pedig több alkalommal is felzúgott az a bizonyos vastaps. Az Erkel Színházban két este során több mint háromezer néző ünnepelte a Les Ballets de Monte-Carlo táncosait, köztük a Tündér szerepében fellépő, magyar származású Barabás Mariannát, a többszörös Grammy-díjas jazzénekesnőt, Samara Joyt pedig álló ovációval jutalmazta és kétszer is visszatapsolta a közönség.

Les Ballets de Monte-Carlo: Hamupipőke, fotó: Valuska Gábor/Müpa
Les Ballets de Monte-Carlo: Hamupipőke, fotó: Valuska Gábor/Müpa
Samara Joy, fotó: Csibi Szilvia/Müpa
Samara Joy, fotó: Csibi Szilvia/Müpa

Telt ház előtt lépett fel a japán audiovizuális művész, Ryoji Ikeda, a Spiritualized első magyarországi koncertjén pedig a rajongók mellett a könnyűzenei szakma színe-java is képviseltette magát. Rudolf Buchbinder Beethoven összes zongoraversenyének eljátszása után sem pihenhetett, hiszen hosszan kígyóztak az aláírásra várók, akárcsak a Söndörgő és a Kelemen Kvartett közös koncertje után.

Ryoji Ikeda, fotó: FelvégiAndrea/Müpa
Spiritualized, fotó: Hirling Bálint/Müpa
Rudolf Buchbinder, fotó: Hirling Bálint/Müpa
Rudolf Buchbinder, fotó: Hirling Bálint/Müpa
Söndörgő és Kelemen Kvartett, fotó: Felvégi Andrea/Müpa
Söndörgő és Kelemen Kvartett, fotó: Felvégi Andrea/Müpa

Nemcsak a nézők, de láthatóan maguk a fellépők is kimondottan élvezték a magyar és a török zenei, ének- és tánchagyományokat közös színpadra állító, Tiszta forrás című előadást. A hazai táncélet két meghatározó társulatának legújabb kreációit is a fesztivál nézői láthatták először: a Duna Művészegyüttes darabja a székely kultúrkört járta körül, míg a FrenÁk Társulat mai rohanó világunknak tartott görbe tükröt.

Tiszta forrás, fotó: Nagy Attila/Müpa
Tiszta forrás, fotó: Nagy Attila/Müpa
Duna Székelykapu, fotó: Kállai-Tóth Anett/Müpa
 FrenÁk Társulat: CrAzy_RunnErs / Parad_Is_E, fotó: Valuska Gábor/Müpa

A Budapest Ritmo az elmúlt évek talán legszínesebb programját kínálta: az intim hangulatú koncertek és az izgalmas kollaborációk elmélyült pillanatokat, távoli kultúrák üzenetét és önfeledt bulit hoztak, de filmvetítések és szakmai programok is várták az érdeklődőket a háromnapos világzenei rendezvény alatt. 

Budapest Ritmo első nap, fotó: Csibi Szilvia/Müpa
Budapest Ritmo Showcase, fotó: Hrotkó Bálint/Müpa

A fesztivált ötrészes, az előadó-művészet nyújtotta, semmivel össze nem hasonlítható élményt bemutató kreatív plakátsorozat harangozta be Budapest-szerte. Idén is megjelent – print és online formában is – a Bartók Tavasz Magazin, a fesztivál blogján ezúttal is számos érdekes, a programokhoz és Bartókhoz kapcsolódó cikk volt olvasható, a Fesztiválhíradó adásai és a színfalak mögé kalauzoló Fesztivál Extra videói pedig a Facebook mellett a You Tube-on is visszanézhetőek. 

(Forrás és képek: Müpa)

 

budapest | bartók tavasz | koncertek | bartók béla

FOLYTASD EZZEL

Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje

Így lehet a tiéd az egyik legismertebb magyar tervező inspirálta környezettudatos kollekció

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom