Több német vállalat is elindította a négynapos munkahét tesztidőszakát. Az elképzelés szerint a munkavállalók úgy juthatnak hozzá a hosszú hétvégékhez, hogy jövedelmük nem csökken.
A szakszervezetek szerint a négynapos munkahét produktívabbá, egészségesebbé és boldogabbá tenné a munkavállalókat, ráadásul új alkalmazottakat is vonzana. Hasonlóképpen vélekedik a Bloomberg jelentése is, amely számos jótékony hatásra hívja fel a figyelmet. Az új munkarendben csökkenne a stressz, továbbá
a betegségek, illetve a kiégés miatti szabadságolások száma is visszaesne.
A szakértők szerint az újítás előnyös lenne a német gazdaságnak is, mivel 2022-ben átlagosan 21,3 munkanapot hiányoztak a dolgozók a betegség miatt.
A négynapos munkahetet korábban már az Egyesült Királyságban is kipróbálták, ott 65 százalékkal csökkent a betegszabadságok mértéke. Egy portugál tanulmány szerint pedig az ilyen munkarendben dolgozók körében húsz százalékkal alacsonyabb a szorongás és az alvászavar előfordulása.
(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Kvíz: Mutatunk egy jelenetet, meg tudod mondani, melyik magyar filmből van?
Budapesten a jazz 3 legizgalmasabb női hangja – 3 Müpa-koncert nyár végére, amit nem érdemes kihagyni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!