Alighogy elhárították a korábbi hibát, újabb fennakadások várhatók a német reptereken.
Nem indít és fogad utasszállító járatokat pénteken Németország legnagyobb repülőtere, a frankfurti, és a második számú reptér, a müncheni sem. Egész nap szünetel majd a forgalom a hamburgi nemzetközi repülőtéren is, másutt pedig komoly fennakadásokkal, késésekkel, járattörlésekkel kell számolni a sztrájk miatt, amelyet a szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Ver.di szakszervezet hirdetett meg.
A kényszerszünet várhatóan minden érintett reptéren pénteken nulla órától szombat hajnali egy óráig tart.
A nem kereskedelmi járatok közlekedhetnek majd, így elindulhatnak a földrengés sújtotta törökországi és szíriai katasztrófaövezet lakóinak szánt segélyszállítmányok, Münchenben pedig fogadják a világ legrangosabb biztonságpolitikai fórumára, a Müncheni Biztonsági Konferenciára érkező vendégeket.
A Ver.di a frankfurti, a müncheni és a hamburgi mellett a brémai, a dortmundi, a hannoveri és a stuttgarti nemzetközi repülőtér földi kiszolgáló személyzetét és közlekedésbiztonsági dolgozóit szólította fel sztrájkra.
A szakszervezet 10,5 százalékos, és legalább ötszáz eurós béremelést követel, a nyomásgyakorlást pedig a tárgyalások eredménytelenségével indokolja.
A frankfurti reptérről ugyanakkor nemcsak a fennakadások miatt lehet hallani mostanában, hanem fontos újítások kapcsán is.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
reptér | repülőtér | Frnakfurt | sztrájk | münchen | Németország
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
