A Szallas.hu-n megtett, belföldi úti célú nyári foglalások száma tizenöt százalékkal csökkent tavalyhoz képest, a visszaesés mértéke a 2019-es, pandémia előtti évhez képest 3,7 százalékos volt – közölte a szállásfoglaló oldal.
A vendégéjszakák száma tavalyhoz viszonyítva 17,7 százalékkal, 2019-hez képest 6,7 százalékkal esett vissza. Az áremelkedések eredményeként a bruttó közvetített szobaár-bevétel alig több mint 3,5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest.
A SZÉP-kártyás fizetések aránya nőtt: tavaly a vendégek nyári foglalásaik 22,9 százalékát, idén pedig 23,2 százalékát fizették ilyen módon. A foglalások alapján az átlagos ár tizenkétezer forint volt személyenként egy éjszakára, ami tizenhét százalékos emelkedés tavalyhoz mérten.
Az idén arányaiban többen választották az egy-két éjszakás tartózkodási időt: ez a kategória a portálon leadott nyári foglalások 57,7 százalékát tette ki, ami tavaly 56,2 százalék, 2019-ben pedig 56,5 százalék volt.
A legnépszerűbb település 2023-ban Siófok volt, amelyet Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Gyula, Balatonfüred, Hévíz, Szeged, Pécs és Zalakaros követett.
A foglalások harmada apartmanba, huszonhét százaléka hotelbe, huszonkét százaléka vendégházba, tizennégy százaléka panzióba és hat százaléka egyéb típusú szálláshelyre szólt.
A horvátországi foglalások darabszáma tíz százalékkal, a vendégéjszakák száma hét százalékkal nőtt az idén nyáron, a szeptemberi foglalások pedig tovább javíthatnak a számokon. A magyarok kedvencei Vir, Crikvenice, Njivice, Bibinje és Vodice voltak. Az átlagos ár 13 600 forint volt éjszakánként egy főre, ami tizenkilenc százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest.
Nemrég az is kiderült, hova szeretnek a magyarok legjobban nyaralni menni ősszel.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
szállás | belföld | foglalás | nyaralás | nyár
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!