Megváltoztak az utazási szokások, ide akarnak menni a legtöbben idén nyáron

Ezen a nyáron óriási az érdeklődés az olyan nem szokványos nyaralócélpontok iránt, mint Brüsszel, München vagy Varsó, és a top 10-es listára – negyvennyolc százalékos növekedési mutatóval – Budapest is felfért – olvasható a Portfolio cikkében

Ennek magyarázata az egyre sűrűsödő nyári hőhullámok és az elszálló szállodaárak mellett a megváltozó európai utazási szokásokban keresendő:

a mediterrán tengerpartok és a népszerű városok helyett inkább a kevésbé frekventált célpontokat választják az utazók.

A Bloomberg írta meg a Chase Travel adatai alapján, hogy a  foglalásokra építve London, Párizs és Róma még mindig az első számú úti cél, viszont a leggyorsabban növekvő nyári célpontok között olyan városok vannak, mint Brüsszel, München, Zürich vagy Varsó.

Szakértők szerint az elmozdulás oka az, hogy elszálltak az árak olyan klasszikus mediterrán nyaralóhelyeken, mint például az Amalfi-part. 2023-ban egy luxusszoba átlagos ára 1700 dollárra (kb. hatszázezer forintra) emelkedett, ami csaknem a kétszerese a koronavírus-járvány előtti 2019-es év 900 dolláros (kb. 320 ezer forintos) értékének. A másik legfőbb indokot a tömeg jelenti: tavaly nyáron megteltek a mediterrán európai tengerpartok, ezért már akkor elkezdődött egy trend, hogy északabbra vették az irányt az utazók. A Hollandiába irányuló foglalások 33 százalékkal, Ausztria felé 31 százalékkal, Németországba pedig 26 százalékkal nőttek – olvasható a Portfolio cikkében.

A Chase Travel adatai szerint ezek idén nyáron a leggyorsabban növekvő európai városi célpontok:

  • Brüsszel
  • München
  • Zürich
  • Varsó
  • Amszterdam
  • Bécs
  • Shannon
  • Zágráb
  • Prága
  • Budapest

(Forrás: Portfolio, fotók: Getty Images)

célpontok | utazás | lista | megváltozik | úti cél | nyár

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom