Mauritius egészségügyi kockázatra hivatkozva nem engedte, hogy kikössön a Norwegian Cruise Line egyik hajója, és mintát vett tizenöt utastól, akiket el is különítettek a fedélzeten.
A Norwegian Dawn vasárnap kötött volna ki Port Louisban, Mauritius fővárosában, de mivel előzőleg már nem állt meg a Réunion-szigeten sem, egy nappal korábban érkezett.
A mauritiusi hatóságok nem közöltek részleteket a betegséggel kapcsolatban, de mint a hajótársaság szóvivője közleményben tudatta, hogy
az óceánjáró február 13-i dél-afrikai útja során néhány utasnál gyomorbetegség enyhe tünetei jelentkeztek.
A kikötői hatóságok közlése szerint a vizsgálati eredmények február 27-re készülnek el.
Mint a hajó egyik holland utasa beszámolt róla, a kapitány azt mondta, hogy kolerajárvány lehet a fedélzeten. A betegség néhány hónapja tombol Afrika déli részén, elsősorban Zambiában. Az ENSZ adatai szerint 2023 januárja óta legalább 188 ezer ember fertőződött meg a betegséggel hét dél-afrikai országban.
A hajón 2184 utas és 1026 fős személyzet tartózkodik. Kétezer utas szállt volna ki Port Louisban, miután befejezte a körutazását, és 2279 új utas szállt volna fel a hajóra, de mind a ki-, mind a beszállásra csak február 27-én lesz lehetőség.
(Forrás: Reuters, BBC, képek: Getty Images)
óceánjáró | Norwegian Cruise Line | betegség | Norwegian Dawn | járvány
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!