Március 27-én nyolc utas rekedt az afrikai São Tomé és Príncipén, miután nem érték el az utolsó hajót, amit a Norwegian Cruise Line tengerjárójához, a Norwegian Dawnhoz vitte volna őket.
A hajótársaság közleménye szerint bár a helyzet nagyon sajnálatos, a vendégek felelősek azért, hogy a közzétett időpontban térjenek vissza a hajóra. A cég az utasok útlevelét átadta a helyi kikötői ellenőröknek, hogy a vendégek átvehessék azokat. Mint mondták, a vendégeknek maguknak kell megoldaniuk, hogy eljussanak a következő elérhető kikötőbe, ahol újra csatlakozhatnak a hajóhoz. A hajótársaság együttműködik a helyi hatóságokkal, és kommunikál a bajba jutott utasokkal.
A nyolc fős csoporthoz tartozott egy dél-karolinai házaspár, Jill és Jay Campbell is, akik részletesen meséltek a kalandjaikról a WPDE nevű magazinnak. Mint elmondták,
tizenöt órán át utaztak hat országon keresztül, hogy vasárnap Gambiában megpróbáljanak felszállni a hajóra, az óceánjáró azonban a kedvezőtlen időjárási körülmények, valamint az árapályhelyzet miatt épp akkor nem tudott ott kikötni.
A csapat ezután a szenegáli Dakarba indult, ahol már sikeresen felszállt a tengerjáróra, miután az kedden kora reggel kikötött. A hajótársaság közölte, hogy megtéríti a vendégeknek a gambiai Banjurból a szenegáli Dakarba történő utazás költségeit.
A csoport több tagja idős volt, az egyikük mozgásában korlátozott, és egy várandós nő is volt köztük. Az egyik utazó öt napon át nem tudta bevenni a szívgyógyszerét és rosszul is lett.
Mint Campbellék elmondták, jelezték a túravezetőnek, hogy fogytán az idejük, de azt a választ kapták, hogy egy órán belül visszaviszik őket. A túraszervező később felvette a kapcsolatot a kapitánnyal, hogy közölje, az utasok úton vannak, de késni fognak. A hajó még a kikötőben volt, amikor visszaértek, de Campbellék szerint a kapitány nem engedte őket a fedélzetre.
Mint mondták, a kikötőmester is megpróbálta felhívni a hajót, de a kapitány elutasította a hívást. Hívták az ügyfélszolgálat sürgősségi számát, de ott sem kaptak segítséget.
Mivel a legtöbb utasnak nem volt olyan hitelkártyája, amelyet São Tomé és Príncipén elfogadtak volna, Campbellék több ezer dollárt költöttek a Visa-kártyájukról, hogy fedezzék a csoport szállását és az alapvető dolgokat.
A Norwegian Cruise nemrég ezzel a világkörüli ultraluxus utazással került be a hírekbe.
(Forrás: CNN, képek: Getty Images)
Norwegian Cruise Line | utasok | késés | afrika | Norwegian Dawn
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!