Csúcsra jár a turizmus az olaszoknál, ez a hétvége a nyár legdurvábban túlfoglaltabbika.
Alig maradt üres szoba a szállodákban és bérelhető napernyő a strandokon Olaszországban az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe előtti hétvégén, amely a pandémia előtti idegenforgalmi adatokat idézi a CNA kereskedelmi szövetség adatai szerint.
A hatvanmilliós országban huszonkét millióan nyaralnak, több mint hetven százalékuk a tengerpartokon.
Augusztus közepe csúcsszezonnak számít, mivel ilyenkor még az egész évben nyitva tartó üzemek, hivatalok, rendelők is lehúzzák a redőnyt legalább egy hétre. Az augusztus 15-re eső Nagyboldogasszony napja a harmadik legnagyobb egyházi és állami ünnepként ismert a karácsony és a húsvét után.
Szombattól hétfőig a legmagasabb fokozatú, fekete színű közlekedési figyelmeztetés érvényes az olaszországi utakon a kiemelt forgalom miatt. Több mint tízmillió járművel számolnak a határszakaszokon és a tengerpartok felé tartó útvonalakon. Minden második olasz otthonán kívül tölti az ünnepet, amelyen hagyományosan családi találkozókat, kerti partikat, városon kívüli kirándulásokat tartanak.
Kiemelt biztonsági ellenőrzés folyik a repülőtereken, kikötőkben és a vasútállomásokon, ahol csak péntek délután tizenötezer utast igazoltattak a rendőrök. Az idegenforgalmi kívánságlistákat vezető Puglia tartomány tengerpartjain négyszáz fővel erősítették a strandok felügyeletével megbízott katonák számát.
Az augusztus 21-ig tartó hétre alig maradt üres szoba vagy napernyő. A hárommilliós Nápolyban a szállodai szobák nyolcvan százaléka foglalt, a közeli Amalfiban 98 százalékuk, a 3,7 millió lakosú Toszkánában a szobák 93 százaléka.
A Federalberghi szállodai szövetség információi szerint az adriai Jesolóban egy hét szállodai szoba ára két fő számára ezer és ötezer euró között mozog. "Magas a kereslet, nincs szükség kedvezményekre" - hangoztatta a Federalberghi elnöke, Bernabo Bocca. Megjegyezte, a hotelek nem törekednek teljes kihasználtságra, mivel a pandémia következményeként a személyzet több mint fele "hiányzik".
Bocca úgy vélte, az idei nyár a járvány előtti 2019-est idézi, de még nem sikerült elérni a három évvel ezelőtti szintet. Kivételként Capri szigetét említette, ahol az amerikai turisták visszatértével valóban teltház van. Hangsúlyozta, hogy a rendkívüli meleggel az őszi szezon is jó eredményeket ígér.
A legnagyobb légikikötő, a római Leonardo Da Vinci, ismertebb nevén a fiumucinói repülőtéren a hétvégén napi több mint 110 ezer érkező és induló utassal számolnak. Ez a három évvel ezelőtti 73 százalékát jelenti. Hiányoznak az orosz és a kínai látogatók. A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban a kánikulát heves viharok váltják, majd jövő héten újabb hőhullám érkezik.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
olasz | olaszország | vakáció | nyár | nyaralás | turizmus
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!