Viva la korlátozásmentes élet!
A korlátozások időszakának végét jelentette be Mario Draghi miniszterelnök, miután az ország túljutott az omikron vírusvariáns okozta járványhullám tetőzésén, jelentették az olasz újságok csütörtökön.
A Corriere della Sera beszámolója szerint Mario Draghi kormányfő a járványhelyzetet összegző kormányülésen "egyre nyitottabb" országról beszélt, elsősorban a fiatalok számára. Az egészségügyi miniszter, Roberto Speranza hangsúlyozta, hogy a kórházban kezelt betegek számának folyamatos csökkenésével "új fázis, új korszak" kezdődött.
A tárca által nyilvánosságra hozott számok azt mutatják, hogy az ország túl van a járvány negyedik hullámjának tetőzésén: az utóbbi hét nap alatt majdnem harminc százalékkal csökkent a napi esetszám.
A kormány tagjainak nyilatkozatai szerint nem hosszabbítják tovább a március 31-ig érvényes egészségügyi vészhelyzetet, amely 2020. január végén lépett életbe, és azóta folyamatosan meghosszabbították. Március végén a két éve a járványhelyzet követésével megbízott szakmai bizottság (Cts) munkája is lezárulhat - jelentette be a Cts tagja, Fabio Ciciliano.
Február 7-től az emlékeztető oltással rendelkezők védettségi igazolásának érvényessége határozatlan időre szól majd.
Ugyanez vonatkozik azon felgyógyultakra is, akik már két adag vakcinát vettek fel. Az emlékeztető oltás nélküliek esetében az oltási igazolás hat hónapig érvényes.
Az előírások értelmében az Európai Unióból érkezők, köztük a magyarok is, ha esetleg az emlékeztető oltást már tavaly kora ősszel felvették, hat hónap elteltével is bármilyen tesztelés vagy többletigazolás nélkül léphetnek be Olaszországba, mivel az emlékeztető, vagy más néven erősítő oltás érvényességének nincs határideje.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
koronavírus | olasz | nyitás | korona | korlátozás | feloldás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
