Az olasz városok lekapcsolták az esti világítást a leghíresebb nevezetességeiken, méghozzá sokezer városban. Az ok érthető és elég sajnálatos.
A legismertebb olaszországi műemlékek és helyszínek borultak sötétségbe a polgármesterek kezdeményezésére, akik a közvilágítás lekapcsolásával kívánták felhívni a figyelmet az energiaárak emelkedése teremtette vészhelyzetre. számolt be a La Repubblica napilap pénteken.
Az év minden napján biztosított éjszakai világítást egyszerre kapcsolták le a római Capitolium dombján, a nápolyi tengerparton emelkedő Anjou-váron, a milánói Sforza-kastélyon és a város legmagasabb felhőkarcolóján, Torinóban a Mole Antonelliana tornyán, Trieszt központi terén, Siena híres Campóján, Velence több történelmi palotáján, valamint Bari tengerparti sétányán és a szicíliai Palermo szintén egyik központi terén.
Csütörtök este mintegy háromezer városban legalább fél órára lekapcsolták a fényeket, de volt, ahol a szándékos áramszünet egy órán át tartott. Ritkaságnak számított, hogy a legismertebb helyszínek, épületek, műemlékek nem voltak megvilágítva.
Bolognában a színházakban és a lakóházakban is lekapcsolták a világítást a tiltakozáshoz csatlakozva. Az ország több mint hétezer önkormányzatát tömörítő szövetség (Anci) elnöke, Antonio Decaro, aki egyben Bari polgármestere is, elmondta, jelképes lépésnek szánták a műemlékek sötétbe borítását a kormány figyelmének felkeltésére.
Az Anci számításai szerint a rezsiemelés a városok kasszáit is érzékenyen érinti; ha a kormánytól nem kapnak mintegy 550 millió eurót, nem fogják tudni biztosítani a városok éjszakai világítását: az önkormányzatok költségvetése veszélybe kerül a legalapvetőbb szolgáltatások biztosításával együtt - nyilatkozott a La Repubblicának a középolasz Emilia-Romagna tartomány kormányzója, Stefano Bonaccini.
Az újság megjegyezte, hogy a polgármesterek az akciót "kóstolónak" szánták, azt akarták megmutatni, mi történhet, ha magukra hagyják őket a megnövekedett energiaköltségekkel szemben. Az önkormányzatok korábban összesen évi 1700 millió eurót költöttek energiára: Róma és Milánó évi ötvenmilliót, Nápoly és Torinó harmincmilliót, Genova és Bologna mintegy hárommilliót.
A városvezetők kiemelték, hogy miközben drágább a világítás, a pandémia miatt csökkentek a bevételek.
A Corriere della Sera firenzei kiadásában a Sienához közeli Rapolano Terme polgármestere, Alessandro Starnini elmondta, az ötezer lakosú önkormányzatban már nem elegendő a "jelképes villanystop". Első lépésben a parkokban kapcsoltatta le a fényeket, a következő döntéssel pedig minden második utcai lámpát kapcsoltatja ki. A Mario Draghi vezette olasz kormány a jövő héten jelenti be a vállalkozásokat és családokat segítő rendkívüli energiatámogatási csomag részleteit.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
olaszország | róma | utazás | olasz | sötétség | villány
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!