Huszonhét százalékkal drágult ennek az élelmiszernek az ára és hol van még a vége

A hőhullámok és a szárazság miatt tovább emelkedik majd az olívaolaj ára Spanyoloroszágban, a világ egyik legnagyobb exportőreként pedig ez várhatóan a globális piaci árakra is hatni fog.

Spanyolországban, a világon először nevet adtak egy hőhullámnak. Zoé minden rekordot megdöntött, de az idei kánikulát okozó Yago, Xenia, Vencelao és Vega sem volt semmi júniusban és júliusban. Az extrém hőség pedig nem kíméli az olajbogyó-termelőket sem, akik

a korábbi évekhez képest alacsonyabb termelési volumennel számolnak.

Egy andalúz termesztő úgy nyilatkozott: bár hozzászoktak a vízhiányhoz, ilyen mértékű aszállyal még nem találkoztak. Idén ugyanis a korábbi évek átlagos csapadékmennyiségének csupán a fele hullott alá.

A statisztikai adatok szerint Spanyolország adja a világ olívaolaj-ellátásának közel felét, így a mostani csökkenés hatása globálisan érzékelhető lesz. Ezt súlyosbítja, hogy Olaszország is hasonló problémákkal küzd: akkora aszály, mint ami most van, hetven éve nem volt tapasztalható. Ennek következtében pedig

óvatos becslések szerint is húsz-harminc százalékkal csökkenhet Itália olívaolaj-termelése.

Az olasz szűz olívaolaj ára már huszonhét százalékkal drágult, a spanyol olaj ára tizenkilenc százalékkal emelkedett, az Európai Unió egészében pedig az átlagos áremelkedés tizenhat százalékra tehető. Várhatóan a következő hónapokban az árak tovább fognak emelkedni, kivéve, ha véget ér az aszályos időszak a termőhelyeken. Erre azonban nem sok esélyt látni jelenleg.

(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty Images)

olaj | olaszország | spanyolország | infláció | áremelkedés | olívaolaj

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom