Az utóbbi időben rengeteg élelmiszer drágult nagyot, de van egy, ami minden mást leköröz.
Ez pedig az olívaolaj, amelynek termelését elsősorban az aszály akadályozza, mely a világ első számú olajbogyó- és olívaolaj-előállítóját, Spanyolországot sújtja – derül ki a Portfólió cikkéből.
A spanyolok az uniós termelés hetven, a világtermelésnek pedig negyvenöt százalékát adják. Az országban 2,75 millió hektárnyi olajfaültetvény található, a termelés nyolcvan százaléka pedig Andalúziában összpontosul, ahol a szárazság idén is nagy problémát jelent.
A spanyol olívaolaj ára 2023 decemberében 54,6 százalékkal emelkedett az előző év decemberéhez képest az aszály okozta terméskiesés és a termelés visszaesése miatt. Ez három év alatt összesen 165,5 százalékos áremelkedést jelent.
A spanyol mezőgazdasági minisztérium szerint az egymást követő évek aszályos időjárása miatt a betakarítás megbénult, és az előrejelzések szerint a 2023/2024-es szezonban is mindössze 765 300 tonna lehet a termés. Bár ez tizenöt százalékos javulást jelent az előző évhez képest, még mindig harmincnégy százalékban marad el az elmúlt négy év átlagától.
Az olívaolaj-tartalékok is csökkennek, a jelenlegi szezont negyvenhárom százalékkal alacsonyabb szinten kezdik, mint az előző évben, és ötvenkét százalékkal az átlag alatt. A spanyol gazdák a jelenlegi helyzetet példátlannak, a két egymást követő, történelmileg alacsony termelést hozó évet pedig egyenesen drámainak nevezték.
Olívaolajat egyébként a szomszédban, az Isztriai-félszigeten is termelnek, és azt máris a világ legjobbjai között emlegetik, pedig mindössze tizenöt évvel ezelőtt kezdték el igazán komolyan a szakmát arrafelé.
(Forrás: Portfólió, képek: Getty Images)
termelés | áremelkedés | spanyolország | spanyol | ár | drágulás
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!