A koronavírus új variánsát, az omikront felfedező Dél-Afrikai Köztársaságban a Reuters beszámolója szerint már az új járványhullámra készülnek fel. A beutazásokat érintő korlátozásokat még nem vezettek be, ez azonban bármikor megváltozhat.
A tüskefehérjében végbemenő rengeteg mutációt mutató omikron variánst november végén fedezték fel, aminek eredményeként globálisan különböző intézkedéseket vezettek be. Európa számos országa az utazás korlátozása mellett döntött, ezzel párhuzamosan pedig a védettségi igazolások mellé több helyen – így például az Angliába való belépést megelőzően is – negatív teszt bemutatása válik szükségessé.
A nemzetközi sajtón keresztül azonban egyre aggasztóbb hírek érkeznek az omikron kirobbanási helyéről. Míg múlt hét hétfőn 2300 új esetet találtak, addig péntekre már a zömében omikron variánssal fertőzöttek száma 16 ezerre nőtt. Dél-Afrikában a kormányzat éppen ezért újabb járványhullámra számít, a kórházakat már meg is kezdték felkészíteni erre.
A beutazásokra vonatkozóan eddig nem jelentettek be korlátozó intézkedéseket, amennyiben azonban a helyzet tovább romlik, az sem kizárt, hogy a teljes országot lezárják.
(Fotó: Getty Images)
koronavírus | omikron | járvány | covid | pandémia | világjárvány
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!