Ez a gondolkodásbeli tényező dönti el, hogy meddig élünk?

Az optimizmus szó szerint csodákra képes.

Úgy tűnik, a kutatások is megerősítik azt, amit sokáig elsősorban az ezoterikus tanok és a new age-filozófiák követői vallottak: a gondolkodásunk közvetlen hatással lehet a fizikai világunkra.

Legutóbb közel 160 ezer, különböző társadalmi hátterű és származású nő részvételével végeztek vizsgálatot az optimizmus és az élettartam összefüggéseiről, az eredmények szerint pedig az optimizmus nemcsak kellemesebbé teszi az életet, de hosszabb élettartammal is jár együtt. A pozitívan gondolkodók nagyobb eséllyel élnek legalább kilencven évig, mint pesszimista társaik.

A körülményeket legyőző optimizmus

Felvetődhet a kérdés, hogy az optimizmusra mekkora hatással vannak például az életkörülmények. A tanulmány számításba vette az egészséges életmód hatását is, mint például az étrend minőségét, a fizikai aktivitás mennyiségét, a testtömeg-indexet (BMI), valamint a dohányzást és az alkoholfogyasztást, és azt találta, hogy ezek a tényezők a hosszú élettartam és az optimizmus közötti összefüggéseknek csak kevesebb mint egynegyedénél játszanak közre.

Mint Hayami Koga, a tanulmány vezető szerzője, a Harvard posztdoktori hallgatója elmondta,

bár az optimizmus a társadalmi tényezőktől is függ, az eredmények azt sugallják, hogy az optimizmusnak az élethosszra gyakorolt pozitív hatása nem függ például az etnikumtól.

Egybehangzó kutatási eredmények

Nem ez az első felmérés, amely kapcsolatot talált a hosszú élettartam és az élet napos oldalának előnybe részesítése között. Egy 2019-es tanulmány szerint az optimista férfiak és nők átlagosan tizenegy-tizenöt százalékkal élnek tovább, mint azok, akik kevésbé reménytelin állnak a dolgokhoz, és a legoptimistábbak jó eséllyel megérik a nyolcvanöt éves kort. Korábban egyébként összefüggést találtak az optimizmus és az egészséges életmód valamint a fizikai egészség között is.

Persze, kérdés az is, hogy pontosan mit is értünk optimizmus alatt. Az optimizmus nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyjuk a stressztényezőket, inkább az a döntő, hogyan állunk a negatív dolgokhoz. Az optimista emberek nem ostorozzák magukat, ha valami nem sikerül, inkább átmenetinek látják a kudarcot, és úgy érzik, képesek erényt kovácsolni az akadályokból.

Az optimisták sokkal inkább hajlamosak elhinni, hogy ők a saját sorsuk alakítói, és megteremthetik a lehetőségét annak, hogy jó dolgok történjenek velük.

Te is lehetsz optimista

Ikrekkel végzett kutatásokból úgy tűnik, hogy az optimizmusnak körülbelül huszonöt százaléka függ a génektől, a többi pedig az élet során alakul és alakítható. Létezik is erre egy izgalmas módszer, „a lehető legjobb önmagam“ módszere. A feladat mindössze annyi, hogy el kell képzelnünk magunkat a jövőben, méghozzá egy olyan, lehetséges jövőben, ahol minden jelenlegi célunkat elértük, és minden mostani problémánk megoldódott.

Elsőre ez talán elég nehéznek hangzik, főleg, ha az ember eddig elsősorban a pesszimizmust gyakorolta, de ismétlés a tudás anyja. Ebben segíthet, ha naponta tizenöt percet töltünk azzal, hogy részletesen leírjuk, hogyan is néz ki ez a jövő, mi jellemzi azt. Ezután öt percen át elképzeljük, hogy milyen érzés úgy élni, hogy megvalósultak a vágyaink.

Ha esetleg kételkednél a módszer hatékonyságában, az a jó hírünk van, hogy ezt is letesztelték: tanulók egy csoportja nyolc héten keresztül hetente egyszer tizenöt percet szánt a gyakorlatra. Ennek hatására pozitívabbnak érezték magukat, és ezek az állapot mintegy hat hónapig ki is tartott a kísérlet végeztével.

Az optimizmus erősítésének egy másik módja lehet az, ha naplót vezetünk, amelybe csakis az aznap megtapasztalt pozitív élményeket írjuk bele. Ha a figyelmünket a jelen jó dolgaira irányítjuk, az megváltoztathatja a jövővel kapcsolatos várakozásainkat is.

Ha egy kis inspirációra vágysz, ajánljuk ezt a budapesti helyet, ahol kiteljesedhet a boldogság, és persze az utazást, ami ezért tesz boldogabbá.

(Forrás: CNN, képek: Unsplash)

élettartam | optimizmus | egészség | életmód | pozitív gondolkodás | hosszú élet

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom