Egy nemrég felállított emlékmű generálja a feszültséget a két ország között.
Törökország lezárta a légterét az Örményországból induló repülőjáratok előtt – közölte Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán, hozzátéve, hogy a lépés egy jereváni emlékmű átadására adott válasz.
A török külügyminisztérium közleménye szerint a Nemezis-emlékmű azoknak állít emléket, akik az 1920-as évek elején az Oszmán Birodalom diplomatái, valamint azok családtagjai ellen hajtottak végre merényleteket.
A török diplomácia vezetője azt mondta, hogy ha Örményország az emlékművet nem távolítja el, Ankara további lépéseket tesz.
Örményország szerint az Oszmán Birodalom katonái 1915-től mintegy 1,5 millió örményt gyilkoltak le, amit Jereván népirtásnak minősít. Törökország túlzónak tartja ezeket a számokat, és tagadja, hogy a gyilkosságokat módszeresen hajtották volna végre.
Törökország nemrég a földrengés miatt uralta a híreket, ami után felvetődik a kérdés, hogy vajon biztonságos-e most Törökországba utazni. Úgy tűnik mindenesetre, a turisták kétszer is meggondolják a vakációt a Földközi-tenger korábban egyik első számú úti célján.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Unsplash)
örményország | repülőjáratok | légtérzár | repülő | tilalom | törökország
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
