Egy híres útikönyv-író, televíziós műsorvezető is erőteljes üzenetet fogalmazott meg akkor, amikor lemondta az oroszországi körútjait.
Rick Steves lemondta oroszországi körútját az Ukrajnát ért invázió miatt. Közleményében rögzítette: Oroszország agresszív fellépése szívszorító a halál, a szenvedés és a gazdasági zűrzavar miatt, amelyet Ukrajnában, közvetve pedig azon túl is okoznak.
Rick Steves küldetésének tartja azt, hogy segítsen az amerikaiaknak jobban megismerni a szomszédait, de – ahogy fogalmaz –
ez nem hozhat magával olyan dollárokat, amelyek támogatnák Putyin agresszióját.
Steves cége korábban szentpétervári utakat is szervezett a "Best of St. Petersburg, Tallinn and Helsinki in 9 Days Tour" részeként. Az idei turnus a tervek szerint májusban indult volna és az utak egészen szeptemberig beteltek. Most azonban bejelentette: 2022-es körútjának minden oroszországi állomását törli. Úgy fogalmazott:
figyelemmel fogja kísérni a kibontakozó eseményeket, jelenleg pedig más európai körútját nem mondja le.
Nem Rick Steves az egyetlen, aki törli az oroszországi utazásokat. A múlt héten több hajótársaság, így a Norwegian Cruise Line, a Regent Seven Seas Cruises és a Viking Cruises is lemondta oroszországi útjait.
(Forrás: Travel+Leisure, fotó: Getty)
utazás | oroszország | orosz turizmus | háború | turizmus | ukrajna
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!