Szerdán villámgyorsan elkapkodták az Oroszországból induló járatokra szóló repülőjegyeket, miután reggel Vlagyimir Putyin elnök háromszázezer tartalékos katona azonnali behívását rendelte el.
A televíziós beszéd felébresztette a félelmet a lakosságban, hogy egyes harcképes korú férfiaknak megtiltják a kiutazást Oroszországból. Ugyanakkor Szergej Sojgu védelmi miniszter később közölte, hogy a részleges mozgósítás azokat érinti, akik hivatásos katonai tapasztalattal rendelkeznek, a diákokat és a besorozott katonákat nem hívják be.
A Kreml nem nyilatkozott arról, hogy lezárják-e a határokat a mozgósítási rendelet hatálya alá tartozók előtt, mindenesetre
a Google Trends adatai szerint megugrott az Aviasalesre irányuló keresések száma,
amely Oroszország legnépszerűbb repülőjegy-értékesítő weboldala.
Az Aviasales adatai szerint a Moszkvából a törökországi Isztambulba és az örményországi Jerevánba – mindkét célállomásra vízum nélkül utazhatnak az oroszok – induló közvetlen járatok már szerdán megteltek.
Hasonló menekülési hullámra volt példa rögtön a háború kezdete után, most viszont korlátozottak az orosz lakosok utazási lehetőségei, bár van, ahol tárt karokkal várják őket.
(Forrás: 24.hu, Reuters, képek: Unsplash)
repülőjegy | oroszország | menekülés
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
