Az Ural Airlines Airbusa tavaly november 14-én leszállt Jekatyerinburgban, majd három napig a földön is maradt.
Hamarosan azonban megérkezett egy, a navigációs rendszerekhez nélkülözhetetlen, több mint negyedmillió dollár értékű pótalkatrész, amelyet az amerikai Northrop Grumman cég gyártott, egy héttel később pedig az A320-as felszállt, és azóta is szállítja az utasokat Oroszország- és Közép-Ázsia-szerte.
A nyugati szankciók ellenére, amelyek célja, hogy megakadályozzák az orosz légitársaságokat abban, hogy Airbus és Boeing repülőgépeikhez alkatrészeket szerezzenek be, az Ural Airlines több mint húsz darabot importált az amerikai gyártmányú eszközökből 2022 február óta.
Összességében legalább 1,2 milliárd dollár értékben áramlottak az alkatrészek az orosz légitársaságokhoz tavaly májustól idén június végéig.
Ezek között találunk a repüléshez elengedhetetlen cikkeket, mint például a Northrop Grumman készülékei, kabinnyomás-szelepek, pilótafülke-kijelzők és futóművek, és hétköznapibb tárgyakat, például kávéfőzőket, telefonkagylókat és WC-ülőkéket.
A vámnyilvántartás szerint az alkatrészek olyan országok közvetítőin keresztül jutottak el Oroszországba, mint Tádzsikisztán, az Egyesült Arab Emírségek, Törökország, Kína és Kirgizisztán, amelyek közül egyik sem támogatja az Oroszországgal szembeni nyugati szankciókat.
Idén május 1-jén az orosz légitársaságok 541 nyugati repülőgépet tartottak aktív szolgálatban vagy karbantartás alatt a ch-aviation svájci légiközlekedési hírszolgáltató adatai szerint. Ez a szám többé-kevésbé megegyezik a háború előttivel, leszámítva azt a hetvenöt gépet, amelyet az orosz légitársaságok lízingeltek, és amelyet a külföldi tulajdonosok visszavettek.
A nyugati repülőgépek nélkül az orosz légitársaságoknak mintegy százötven utasszállítójuk lenne, melyek orosz gyártmányúak.
A szankciók helyenként váratlan módon változtatták meg az oroszországi életet, az orosz autópiac pedig soha nem látott mélypontra zuhant.
(Forrás: Reuters, képek: Unsplash, Getty Images)
oroszország | repülő | flotta | orosz
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!