Csúszik az egyik legizgalmasabb új európai járat indulása. A Brüsszelt Milánóval összekötő éjszakai vonat csak ősszel gördül ki.
Az European Sleeper eredetileg 2026. június 18-án indította volna el új útvonalát, azonban a társaság nemrégiben bejelentette, hogy a járat csak szeptember 9-én kezd el közlekedni. A halasztást a németországi pályafelújítások indokolják, valamint az, hogy Svájc esetében a szükséges engedélyezési folyamat a vártnál hosszabb időt vesz igénybe.
Az új éjszakai vonat Brüsszelt Kölnön és Zürich-en keresztül köti majd össze Milánóval, így általa egy igen fontos észak-déli vasúti kapcsolat jön létre Európában. A szerelvény hetente három alkalommal indul majd Brüsszelből, és másnap reggel fog megérkezni Svájcba, illetve Olaszországba.
Milánóból szintén heti három alkalommal fog visszaindulni.
A jegyértékesítés 2026. március 17-én kezdődik meg. Úgy tudni, a legolcsóbb ülőhelyek ára 29,99 eurótól (kb. tizenkétezer forint) kezdődik, míg a fekvőhelyes kabinok 49,99 eurótól, azaz nagyságrendileg húszezer forinttól érhetők el.
A magasabb komfortfokozatú hálókocsik ára 99,99 eurótól, vagyis megközelítőleg negyvenezer forinttól indul, a legdrágább kategóriában pedig 129,99 euróba megközelítőleg ötvenkétezer forintba kerül majd az utazás.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
brüsszel | milánó | zürich | éjszakai vonat | hálókocsis vonat | vonat
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
