A horvát–magyar határ közelében található településnek jelenleg 2250 lakosa van, ami csak hetven százaléka a hetven évvel ezelőtti népességszámnak. A város vezetése most egykunás házakkal csábítaná a fiatalokat.
Légrád egykor virágzó nagyvárosa volt Horvátországnak, amely a régió második legnagyobb lélekszámú településként volt számon tartva egészen az első világháborúig.
Azóta azonban szenved az elnéptelenedéstől, melyre most a város vezetése úgy kíván válaszolni, hogy egy kunáért, azaz nagyjából ötven forintért árulnak házakat az új lakosok számára.
Természetesen az egykunás ingatlanok megvásárlásának feltételei is akadnak. A házak elhanyagolt állapotban vannak, melyek felújítást igényelnek, de a város további 25 ezer horvát kunával támogatná ezek újjászületését. A vásárlóknak negyven évesnél fiatalabbaknak, pénzügyileg stabilnak kell lenniük, és vállalniuk kell, hogy legalább tizenöt évig Légrádban élnek.
A hírre hatalmas érdeklődés indult meg Törökországból, Oroszországból, de nagyszámú megkeresés érkezett Kolumbiából, Argentínából és Ukrajnából is. Ennek ellenére, a horvátok elsősorban a belföldi lakosságot csábítanák Légrádba, akik akár a fa- és fémfeldolgozó ipar mellett az élelmiszer-előállítás területén is munkát tudnának vállalni. Úgy tudni, az eladásra kínált tizenkilenc otthon közül tizenhetet már értékesítettek is.
Mint ismert, nem Horvátország az egyetlen, ahol olcsó otthonokat árulnak a népesség-csökkenés megakadályozása érdekében. Hasonló módszerhez folyamodik időről időre Olaszország több kistelepülése is, de már Japánban is lehet országszerte találni hasonló kezdeményezéseket.
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)
házvásárlás | Horvátország | ház | lakás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
