Őze Lajos versmondásainak egykor Haitsch Emil főorvos által megőrzött megnetofonszalagjait keresi a szentesi Koszta József Múzeum, a digitalizált felvételeket a Kossuth-díjas művész emlékházában mutatnák be a látogatóknak.
A készülő emlékház célja korszerű muzeológiai technikák segítségével bemutatni a szentesi születésű színész életútját, pályáját, a városhoz kötődő emlékeit, és felidézni azt a hatást, melyet Őze Lajos gyakorolt a közönségre.
A tárlaton szereplő relikviái – melyek a család és a szentesiek mellett az Országos Színháztörténeti Múzeumból érkeznek – közelebb hozhatják majd Őze Lajos alakját a látogatókhoz.
A kiállításon hallható majd egy válogatás a színművész által előadott versekből is.
A múzeum ezért keresi Őze Lajos versmondásainak megnetofonszalagjait.
A közgyűjtemény kutatásai szerint a 1960 és 1967 között készült felvételeket a fővárosi Róbert Károly körúti kórház – a mai Nyírő Gyula Kórház – egykori főorvosa, Haitsch Emil őrizte meg. A szalagok a Latinovits Zoltán hangját megőrző felvételekhez hasonlóan az 1967-ben elhunyt főorvos hagyatékába kerültek.
A múzeum a tervek szerint digitalizálná a felvételeket, és a tárlat mellett felhasználná azokat az Őze Lajosról készülő dokumentum-játékfilmben is.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI; borítókép: Szalay Zoltán/Fortepan)
Haitsch Emil | Őze Lajos | magnetonszalag
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Dalok, amelyekben egy ország ismer magára – Ilyen lesz az idei Sziget talán egyik legfontosabb eseménye, a Bródy Dalok Napja
Szenzációs kincseket találtak a víz alatt Magyarországtól nem messze
Először nyitja meg a kapuit a Louvre terme, ahonnan tavaly ellopták a francia koronázási ékszereket
Füredre, a Hungaroringre, moziba is mehetünk a hétvégén
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

