Így lephet meg a magyar főváros sokszínűsége, építészete és gasztronómiája

Kompakt, sokszínű, eleven város, ahol könnyen építhetünk kapcsolatokat – ilyennek látja a magyar fővárost a Londonból ideköltöző Patrick Luk, a W Budapest Hotel marketingigazgatója. Patrick Hongkongban született, Londonban nőtt fel, Budapesten pedig elmesélte nekünk, mi lepte meg legjobban nálunk, és milyen lenne számára egy tökéletes nap.

– Bő két éve Budapesten él. Milyenek voltak az első benyomásai, és hogyan változott meg ez az elmúlt hónapokban?

– Valójában 2022 augusztusában költöztem Budapestre mint a nyitást előkészítő csapat tagja. Elsőre a város szépsége tűnt fel, a sok rejtett gyöngyszem. Londonból érkezve Budapest nem volt rajta a radaromon, de az itteni élet teljesen megváltoztatta a perspektívámat: felfedeztem a lenyűgöző építészetet, a gazdag történelmet, a sokszínűséget, de a legjobban az izgalmas gasztronómiai színtér lepett meg.

Melyik a három kedvenc budapesti étterme, és miért szereti őket?

– Mindig változik, de az egyik biztosan a Déryné, és nyugodtan hozzá tehetem az Ensōt és a Goli éttermet. A hangulatuk és az ételeik minősége mellett a kiváló, személyes kiszolgálást kedvelem bennük. Az Ensō ráadásul hongkongi, és mivel ott születtem, jól tudom, hogy nem könnyű igazán jó ázsiai fúziós konyhát csinálni, ám az ottani ramen speakeasy koncepció fantasztikus. Hozzáteszem, szeretem a nyolcadik kerület eleven, underground jellegét is. A Goli pedig egy friss kedvencem, kicsi, meghitt hely, ahol nem férnek el túl sokan, és remek mediterrán, közel-keleti konyhát visznek megfizethető áron.

Hová megy, ha egy jót reggelizne?

 – Nagy brunchrajongó vagyok, a kedvencem pedig a Portobello. Vicces, mert Londonban a Portobello streeten laktam, így amikor Pesten arra jártam, felkaptam a fejem, és gondoltam, megnézem, milyen hely. Kifinomult, nem túl nehéz ételeket találtam, és a borkínálatukat is kedvelem.

 – És hol iszik meg egy jó koktélt a nap végén a legszívesebben?

– Változó, de a Black Swan bárt nagyon bírom, már csak azért is, mert szintén Patriknak hívják a menedzsert! Szeretem a Society 25-öt is, ha viszont igazán oldott, nyugodt hangulatra vágyom, akkor az Ensō melletti Bar Bizarre-ba megyek, ahol hasonló underground vibe fogad, és bírom a Society 25-tel való együttműködésüket.

Van kedvenc magyar étele?

 – Nem vagyok túl válogatós, ha ételről van szó, vannak magyar kedvenceim is. A kiejtésem talán nem a legjobb, mindenesetre szeretem a brassóit, amit először a Frici Papában kóstoltam meg. Nem eszem túl gyakran, mert elég nehéz, de így is odavagyok a markáns ízeiért, az erejéért. Ezenkívül ma már a kedvenceim közé tartozik a rakott krumpli és a gulyásleves, és hozzátenném a főzeléket is mint önálló műfajt, ami Angliából érkezve egyszerűen megfejthetetlen volt a számomra, de miután megkóstoltam, egyből bekerült a repertoárba.

Mi a legjobb a budapesti életben?

 – A közösségi életet. Londonhoz képest Budapest sokkal kompaktabb, bárki bárkivel könnyen találkozhat, hamar szert tehetsz új ismerősökre, ami nekem – aki hivatalból keresem az együttműködést, a partnerségeket, próbálok kapcsolati hálót építeni – különösen fontos.

  Milyen egy tökéletes nap Budapesten?

 – Mindenekelőtt egy tökéletes napon nem szeretnék korán kelni! A Luiban kezdenék, ahol a kávé mellé megkapom a város legjobb croissant-ját, aztán sétálnék egyet az Andrássy úton, benéznék Nemes Márton stúdiójába, aki egy nagyszerű művész, és a barátomnak mondhatom, utána eljönnék a W Budapest teraszára, és felmennék a rooftopba is, vacsorához talán a Dérynét választanám egy baráti társasággal, vagy az indokínai ízeket kínáló Opiumot, ahol a dizájn is kellemes. Este a Bar Bizarre-ba mennék vagy a Bródy Házba, a lényeg, hogy a helyi és az expat közösséggel is találkozhassak.

Van olyan környék, ahol különösen szívesen tesz egy sétát?

– Igen, kettőt is mondanék. Az egyik a Gellérthegy, ahol szeretem a zöldet, a nyugalmat és persze a kilátást, és ahol az első itteni heteimben egy csodás sétát tettem, fantasztikus volt onnan a naplemente. A másik a Bazilika környéke, amit egyszerűen imádok. Ott laktam, miután Budapestre költöztem, és hatalmas élmény volt onnan felfedezni az éttermeket, az építészetet – és az a tökéletes hely fagyizni egyet.

(A cikk a Roadster bookazine korábbi számában jelent meg).

ebéd | helyek | reggeli | élmény | w budapest hotel | budapest

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom