A nyilvánosság előtt mindeddig zárva volt a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő, a Pénzmúzeumnak is helyet adó épület tetőterasza, június 16-tól viszont megnyitja kapuit.
A Pénzmúzeum Panoráma Terasz megnyitásának célja, hogy szélesebb kötben megismertessen egy egyedülálló épületet. Az ez irányban tett első lépés az Évszázados értékünk – Korcsolyapályától a Pénzmúzeumig című új, időszaki kiállítás átadása volt április közepén.
A tárlat az ingatlan múltján keresztül Sándy Gyula építészmérnököt igyekszik reflektorfénybe állítani. Sándy száz éve tervezte meg a Széll Kálmán tér és Buda ikonikus épületét.
Sándy kedvelte a középkori architektúrát, gyermekkorában kedves várai (Murány vára, a trieszti Miramare-kastély) nagy hatást gyakoroltak rá, ezért munkáin – így az élete fő művének tekinthető Postapalotán is – hangsúlyosak a várszerű elemek, bástyák, körtornyok.
Noha az épület robusztus, a tervező a legfelső szintet hátraugratta, emiatt nemcsak optikailag látszik kevésbé magasnak az épület, de az építészeti megoldás tetőterasz kialakítását is lehetővé tette.
Az ingyenesen felkereshető Pénzmúzeum Panoráma Terasz – ahol egy kávézó is helyet kapott –, idén a múzeum látogatói számára érhető el.
A látogatási idő a Pénzmúzeum nyitvatartásához igazodik, kivéve a Múzeumok Éjszakáján. Június 24-én ugyanis délután négy és éjfél között vezetett túra keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők a ház és a terasz érdekességeivel. Az időpontokra ide kattintva lehet jelentkezni.
Pénzmúzeum Panoráma Terasz | épület | kilátás | pénzmúzeum | budapest | egyedülálló
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!






