Pár napja véget ért a bespoke szabóságok legnagyobb és legcoolabb haknija Firenzében. Szemlézünk a legjobb szettekből!
Hogy micsoda a Pitti Uomo? A magasiskolás szabóságok adnak itt randevút egymásnak, zárt és nyitott kifutókon szerepelnek a legpengébb nápolyi, milánói, firenzei, angol, amerikai, japán és egyéb bespoke műhelyek alkotásai, trade show-kon mutatkoznak be a 2019-es tavasz darabjai, szóval itt bele lehet pillantani az öltönyviselés jelenébe és jövőjébe.
Idén Roberto Cavalli volt az esemény díszvendége, mellette tucatnyi szabóság mutatkozott be, voltak klasszikus kifutós bemutatók is, nem maradhatott el az ikonikus utcai mustra sem, de a legfontosabb (ha nem is a leglátványosabb) a trade show:
a Pitti ugyanis elsősorban biznisz, szakmai esemény, akkor is, ha a körítés elképesztően parádés, színes, néha már provokatív.
A firenzei eseményben az a legjobb, hogy noha már a 94. kiadásánál tart, nem szűnt meg frissnek és energikusnak lenni, nem fáradt és üresedett ki, és még nem vált önmaga paródiájává, ami pedig szinte elkerülhetetlen zsákutcája szokott lenni nem egy divateseménynek vagy divatháznak/tervezőnek.
Szóval a Pitti pávák jól vannak, köszönik szépen, elegánsak, stílusosak és extravagánsak, mint mindig. Mutatjuk, hogy mennyire.
Várjuk a következő, 95. kiadást, amelyet 2019 januárjában tartanak Firenzében!
Ez is érdekelhet:
pitti uomo | méret utáni szabóság | férfi divat | bespoke | divat | öltöny
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Gaudí építészete ihlette a Schiaparelli őszi-téli kollekcióját
Itt a bizonyíték arra, hogy Lewis Hamilton más sportágban is megállná a helyét
Szegény halászfiúból lett a divat királya – A Balenciaga-sztori
Zseniális kollekcióval búcsúzik a Hermès ikonikus tervezője
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!













