Március 1-től az olasz nagysebességű vonatokon (Frecciarossa, Frecciargento és Frecciabianca) a repülőkről ismert rendszer lép életbe.
Az utasok legfeljebb két poggyászt szállíthatnak ingyenesen, és a poggyásznak meghatározott méretekkel kell rendelkeznie attól függően, hogy első vagy másodosztályon utazunk. A másodosztályon, valamint a standard és prémium osztályon a poggyász teljes mérete (hossz, szélesség, plusz mélység) nem haladhatja meg a 161 centimétert (ezen belül az egyes méretek nem haladhatják meg a nyolcvan centit).
Az első osztályon, valamint az executive és business osztályon a poggyász teljes mérete nem haladhatja meg a 183 centimétert (amelyből az egyes méretek maximum százhúsz centisek lehetnek).
Emellett jól olvasható és egyértelmű címkét kell elhelyezni minden bőröndön a tulajdonos nevével és elérhetőségével. A vonaton a poggyászokat csak a jelzett helyeken lehet majd elhelyezni, és nem lehet majd a bőröndöket az ajtók közelében és a folyosókon tárolni, hogy ne akadályozzák a többi utas közlekedését és a vonat személyzetének munkáját.
Új rendelkezések vonatkoznak a "különleges" poggyászokra is, azaz a síléccel, babakocsival, babakocsival és hangszerekkel utazókra. Ezek a megengedett két poggyász mellett is szállíthatók, de csak akkor, ha az összméretük nem haladja meg a kétszáz centimétert (hossz, szélesség és mélység). Ugyanez vonatkozik a kerékpárokra (minden típusú kerékpárra, amennyiben szétszerelhető és/vagy összecsukható) és az elektromos robogókra: ezeket egy 80x110x45 centiméternél nem nagyobb táskában kell elhelyezni.
Akik nem tartják be az új szabályokat, ötven eurós (körülbelül húszezer forintos) bírságra számíthatnak, és le kell pakolniuk a csomagjaikat az első állomáson, ahol a vonat megáll. Az olasz vasúttársaság mellett a francia Sncf is poggyászkorlátozást vezet be bizonyos vonatokon március 1-től.
Olaszországban ugyanakkor nemcsak nagysebességű vonattal utazhatunk, mert van jóval gazdaságosabb alternatíva is, és egészen különleges járatok is indulnak.
(Forrás: Today.it, képek: Getty Images)
bőrönd | olaszország | korlátozás | csomag | szállítás | vonat
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!