Pozsony nagyon durván átalakul a következő években

Két új felhőkarcoló épül Pozsonyban, melyek a már meglévőkkel együtt jelentősen átalakítják majd a város látképét a következő években. 

A világszerte aktív KCAP építésziroda nyerte a JTRE ingatlanfejlesztő nemzetközi pályázatát a pozsonyi Apollo-hídnál, a Pribinova sugárút keleti végénél megvalósuló beruházásra. Az Eurovea Towers nevű fejlesztés keretében

egy-egy 260, illetve 184 méter magas torony épül majd, összesen 1150 apartmannal.

Az Európa legmagasabbjai közé tartozó – és Szlovákiában a legmagasabb – tornyok egy alaposan átalakuló egykori ipari területen állnak majd, és a lakások mellett kereskedelmi és szabadidős funkciókat is kapnak majd.

A projekt egy 8200 m²-es telken valósul meg, és bár a tornyok bruttó szintterülete összesen 115 ezer m² lesz, és 1400 autó számára épül parkolóhely, lent megmarad 7200 m² zöldterület.

A tervezés ihletet merít a földrajzi környezetből: a Duna kanyarulatából és a Kis-Kárpátok hegylánc vonulataiból.

Úgy tájolták a lakásokat, hogy a lehető legjobb kilátást nyújtsák a természetre, illetve a pozsonyi várra. A kilátás maximalizálásáról a szélkerék mintában elrendezett alaprajz gondoskodik majd. Különlegesség a mindkét torony legfelső szintje közelében kialakítandó hatalmas közösségi terasz is.

Az erkélyeket és loggiákat úgy pozícionálták, hogy megmaradjon a nyitott panoráma, ugyanakkor a felsőbb szintek teraszai védjenek a napfénytől, az oldalsó elemek pedig a széltől.

A földszinten üvegpavilon köti majd össze a tornyokat; itt a parkolók és a bringatároló mellett közösségi terek lesznek, valamint a téli kert.

Kívül, a parkban a helyi tájkép inspirálta ösvények kanyarognak majd az őshonos növényfajok közt.

Amennyire egy ilyen beruházásnál lehetséges, igyekeztek fenntartható tervezési elveket alkalmazni: hatékony szerkezeti rendszereket, moduláris homlokzatokat és megújuló energiaforrásokat, azaz hőszivattyúkat és napelemeket.

Ahogy a fejlesztők írják, a tornyok „a meglévő látkép hosszú ideje fennálló 100 méteres magasság küszöbének áttörésével az innováció új korszakát szimbolizálják Szlovákia számára.”

Pozsonyba addig is érdemes elutazni, elvégre rendkívül szép karácsonyi vásárral büszkélkedhet – olyannyira, hogy az a város egyik védjegyévé vált a téli időszakban. Ezek után nehezen érthető, hogyan kerülhetett fel nemrég Pozsony a világ legunalmasabb városainak listájára, ott is mindjárt az „előkelő” harmadik helyre.

(Forrás, látványtervek: KCAP)

szlovákia | felhőkarcoló | pozsony | város

FOLYTASD EZZEL

Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

5 lélegzetelállító túraútvonal Európában, amin egyszer az életben végig kell menni

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa