Miután a járvány alatt több ezer embert bocsátott el és több mint kétezer pozíciót szervezett ki, más légitársaságokhoz hasonlóan a Quantas is munkaerőhiánnyal küzd. Ennek kezelésére a cég sajátos ötlettel állt elő.
Azt találta ki, hogy poggyászkezelői önkéntes munkát hirdet – a felsővezetőinek. Arra kéri azokat, akik rendelkeznek némi szabadidővel és segítő szándékkal, hogy három hónapon keresztül vegyenek részt a csomagok be- és kirakodásában, valamint a poggyászszállító járművek vezetésében. Az elvárások közé tartozik, hogy a jelentkezőknek képesnek kell lenniük egy 32 kilogrammos bőrönd felemelésére.
Mindez szigorúan önkéntes alapon zajlik, mert mint Colin Hughes, a Qantas operatív igazgatója elmondta, "senkitől nem várható el, hogy a teljes munkaidős állása mellett extra munkát vállaljon.
Ugyanakkor legalább száz emberre van szükség a sydney-i és a melbourne-i reptéren, és aki úgy dönt, hogy részt vesz a programban, annak heti három-öt napot kell poggyászkezelőként dolgoznia napi négy-hat órás műszakokban.
Korábban is volt már példa hasonló kezdeményezésre, mint a légitársaság elmondta, húsvét óta körülbelül kétszáz irodai alkalmazott segített a repülőtereken az utazási csúcsidőszakokban. Arról nem szólnak a hírek, hogy a munkáért mennyi fizetés jár.
A munkaerőhiány többek között a Heathrow-n és az Air Canadánál is okozott már problémákat.
(Forrás: BBC, képek: Getty Images, Unsplash)
légiközlekedés | munkaerőhiány | poggyászkezelés | melbourne | sydney | poggyász
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!