Így lett hangulatos loftlakás egy korábbi raktárból

Egy jó példa Madridból arra, hogyan alakulhatnak át a városok már nem használt ipari épületei lakásokká úgy, hogy még a múltjukat is megőrizhetik.

A különös nevű OOIIO Architecture irodát 2010-ben alapították, ahogy ők mondják, az „állandó válságok időszakában”. Addigra túl voltunk a pénzügyi válságon, de jött a Covid, a nyersanyag-hiány, a klímaváltozás és az állandósult geopolitikai feszültségek. „Ezekben az években csak a bizonytalanság volt biztos, és a kiszámítható jövő hiánya.

Mi viszont optimistán álltunk ehhez a helyzethez: nem akarjuk kontrollálni vagy visszafordítani, de nem is adjuk meg magunkat neki” – írják.

Ehhez nincs szükség szigorú, puritán építészetre, egyszerűen csak alkalmazkodnak a folyamatosan új helyzetekhez: „kisebb projektekhez, limitált költségvetéshez, és az építészet iránt mérsékelten érdeklődő ügyfelekhez”. Nem hangzik szívderítően, de amit kihoztak egy tavaly átadott egykori raktárból, egy kétszintes, 295 m²-es szintterületű épületben, arra joggal lehetnek büszkék.

Ma már lakónegyedének számít Madridnak az a környéke, ahol évekig kihasználatlanul állt egy korábbi vízvezeték- és építőanyag-raktár; főútvonal mellett, kis gyárak, műhelyek és más raktárak társaságában. Ebből született a „Warehouse Apartments” projekt, egy élénk és színes lakótér, ami egyszerre mentette meg az épületet, és alakította tovább a környéket.

Egy városi döntés nyomán az „autópályát” zöld folyosóvá alakították fákkal, parkkal, kiterjedt zöldterülettel. A munkásnegyedből egy vonzó rész lett, ahová új családok igyekeztek.

Lett is nekik hely az elköltöző gyárak és műhelyek helyén, vagy ebben a kihalt raktárépületben. Az átalakítást éppen a Manzanares-folyó menti, újjászülető környék iránt megnövekedett kereslet tette lehetővé.

A szürke ipari terekben nyolc, egyenként durván 40 négyzetméteres apartmant alakítottak ki, és mindegyik kapott egy dedikált alagsori tárolót. Főként fiatalok – párok és egyedülállók is – költöztek be. Ugyanakkor ez nemcsak fizikai átalakulás volt, de változott az identitás is. Élénk színek – sárga, kék, zöld és narancssárga – váltották fel a szürkét, miközben tiszteletben tartották a helyszín történetét:

Az eredeti raktári csöveket és szerkezeteket integrálták a tervbe, így most emlékezteti a lakókat a hely történetére.

A frissen kialakított apartmanok modern és egyedi lakhatási lehetőséget kínálnak, természetes fénnyel, hatékony térkihasználással, kényelemmel, amelyben megvan minden, ami a mai élethez szükséges.

Odabent hagyományos anyagok – fa, vörös tégla és mázas kerámia –  dominálnak, az ablakakokból pedig a környéket fáinak és parkjainak látványában gyönyörködhetnek a lakók, és ez néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt itt.

Madrid még

Madridból más hasonló példát is hoztunk nemrég: egy nagy újépítésű társasház egyik típuslakásának átalakítását a vevő saját igényei szerint.

Aki viszont nem lakásokba térne be, hanem felfedezné a várost, az itt olvashat öt dologról, amit mindenképpen megéri megélni Madridban.

(Fotók: Javier de Paz)

OOIIO Architecture | spanyolország | átalakítás | építészet | lakás | madrid

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A Balaton legstílusosabb titka: saját partszakasz, jakuzzi és nyugalom, amit máshol nem kapsz meg
Hirdetés