Nemrég bejárta a netet az az eset, amikor egy olasz kávézóban két eurót kértek egy szendvics félbevágásáért.
A vendég meg akarta osztani a szendvicsét a barátnőjével, de nagyot nézett, amikor a számla megérkezett, és szerepelt rajta egy plusz tétel: diviso a metà, vagyis félbevágás. A nyugtáról készült felvétel elterjedt a világhálón, az olasz újságok pedig megkeresték az érintett kávézó, a Comói-tó melletti Bar Pace tulajdonosát, Cristina Biacchit, aki azzal indokolta a díjat, hogy a félbevágás is időbe telt, és a munkát meg kell fizetni.
A vendég viszont később úgy vélte, hogy a szendvicsnek eleve félbevágva kellett volna érkeznie.
A tulajdonos szerint azonban nemcsak a félbevágásról volt szó, hanem egy helyett két tányért kellett használni, így a mosogatás ideje is megduplázódott.
A Guardian újságírója, Tim Dowling úgy véli, itt valójában nem is a pluszköltségekről van szó, hanem egyfajta „pótdíjról“, amely büntetés azért, hogy két ember osztozik egy fogáson. Mint mondja, ha fél szendvics is lenne az étlapon, valószínűleg valamivel többe kerülne, mint az egész szendvics árának fele.
Ezt az éttermi „dugódíjhoz“, vagyis a dugó kihúzásáért felszámított díjhoz hasonlítja, amely akár húsz font is lehet, és amellyel azokat "büntetik", akik a saját maguk által hozott bort szeretnék inni az étteremben. Hasonlóképpen divat, hogy az éttermi foglalás mellé hitelkártyás előleget is kérnek, amivel azt szeretnék bebiztosítani, hogy tényleg el is menjen, aki asztalt foglalt.
Az újságíró szerint vannak védhető és kevésbé igazolható gyakorlatok, utóbbihoz tartozik például az a brit étterem, amely magas "élőzenei" díjat számolt fel a vendégeknek. Az Egyesült Államokban "koncessziós díjat" vagy "venue fees"-t kell fizetni azért, hogy az ember igénybe vette a helyszínt, és ezt az összeget az éttermi számlák alján rejtik el abban a reményben, hogy a vendégek azt hiszik, ez valamiféle helyi adó.
Másrészt az ott ülésért fizetendő díj tükrözi azt a tényt, hogy egy étterem nemcsak főz, hanem rezsit és engedélyeket is fizet.
Az olasz szendvicses eset védhetőségét ugyanakkor megkérdőjelezi, amit állítólag szintén a tulajdonos mondott: ha azonnal szólt volna a vendég, nem kellett volna kifizetnie felárat. Eszerint ezt a díjat teljesen esetlegesen számolták fel.
Ha nem szeretnél hasonló helyzetbe kerülni, ezzel a néhány tippel elkerülheted a turistacsapda-gyanús éttermeket Olaszországban, de persze nemcsak a népszerű mediterrán országban fordulhat elő, hogy irreális összeg jelenik meg a számlán.
(Forrás: The Guardian, képek: Getty Images, Unsplash)
rejtett | rejtett költségek | extra díj | étterem | lehúzás
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!