Így lett a remény szimbóluma a világ leghíresebb karácsonyfája

A Rockefeller Center nemcsak New York látványossága, de világszerte szimbólumává vált a karácsonyi várakozásnak és a hozzá kapcsolódó ünnepkörnek. Ráadásul az igen tekintélyes méretű fa szállítása és díszítése sem mérhető össze az otthoni faállítás kihívásaival.

1931 óta minden évben, a hálaadást követő héten monumentális fát állítanak az amerikaiak a Rockefeller Centernél, hogy felhívják a figyelmet a közelgő ünnepre, és lehetőséget teremtsenek a közös karácsonyi élmények gyűjtésére.

Az első fát a nagy gazdasági válság éveiben állították. Akkoriban a lakosság rendkívül nehéz helyzetben volt, ám az építőmunkások egy csoportja úgy döntött, spórolt pénzükből közösen vásárolnak egy fát, amelyet Manhattan belvárosában állítottak fel.

A hat méter magas fenyőt a munkások családtagjai által készített díszekkel ékesítettek, így válhatott a remény szimbólumává.

A munkások akkor még nem sejthették, hogy évszázados hagyományt fognak teremteni, melyet 1951 óta az NBC közvetít, és amely évente – normális esetben – több millió látogatót vonz egészen vízkeresztig.

Már önmagában a tökéletes, tizennyolc-harminc méteres fenyő megtalálása is hatalmas kihívást jelent, arról nem is beszélve, micsoda logisztikai bravúr a helyszínre szállítása. A fa kiválasztásának megtisztelő feladata minden alkalommal a Rockefeller Center főkertészének hatáskörébe tartozik, aki egész évben figyelemmel kíséri a potenciális jelöltek növekedését, hogy aztán a végső döntést szeptemberben hozza meg.

A kihívások sora azonban nem ér véget akkor, amikor megtalálják az ideális fenyőfát, hiszen fáradságos munka vezet addig, hogy felkerüljön a csúcsára az ikonikus, hatalmas, hárommillió Swarovski-csillaggal díszített ezüstcsillag. Úgy tudni, még 2007-ben döntöttek arról, hogy a hagyományos izzókat napenergiával működő LED-es lámpákra cserélik a fenntarthatóság érdekében, és ezzel jelentős energiaköltségeket is megtakarítanak a város számára.

Vízkereszt után a díszeket eltávolítják a fáról, a fenyőt pedig ezt követően megmunkálják és fűrészárut készítenek belőle, melyet hagyományos módon a Habitat for Humanity számára ajánlanak fel.

(Fotók: Unsplash)

 

remény | new york | Rockefeller Center | karácsony | történet | karácsonyfa

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom