A kertek, teraszok értékes részei otthonunknak, amennyiben megfelelő és funkcionális kerti bútorokkal rendezzük be, így a napsütéses tavaszi napoktól késő őszig számtalanszor élvezhetjük.
A négy évszakos fedéseknek köszönhetően pedig akár egész évben örömünket lelhetjük a teraszok nyújtotta lehetőségekben, ráadásul megnövelhetjük általa a lakás alapterületét is. A második nappalit az otthon kényelmének megfelelő kerti bútorokkal és kiegészítőkkel rendezhetjük be, ugyanis számtalan stílusú, színű és árfekvésű kerti fotel, kanapé, szék, asztal és egyéb alternatíva áll rendelkezésre. Fontos azonban, hogy a funkcióhoz illő berendezéseket válasszunk, hiszen így biztosítható a komfortos használat. Lássuk, mi minden szolgálhat minket a teraszon!
Szabadtéri életstílus
A koronavírus-járvány idején felértékelődtek azok az otthonok, ahol akár egy parányi kültér is kapcsolódik a lakáshoz, hiszen lehetőséget teremtett a friss levegő szabad élvezetére. Az első tavaszi napsugarak sokakat csábítanak a levegőre, megtelnek a vendéglátóhelyek teraszai, kerthelyiségei emberekkel, illetve a kertekbe, teraszokra is sorra kerülnek ki a kültéri bútorok, napernyők.
Vannak, akik csak pihenni mennek ki a friss levegőre, szívesen olvasgatnak, napoznak, relaxálnak odakint, míg mások előszeretettel költik el odakint a reggelit, ebédet, vacsorát, illetve rendeznek grillpartikat. A különféle funkciók más-más bútorokat, kiegészítőket igényelnek, így érdemes átgondolni, mit szeretnénk odakint megvalósítani.
Változatos kültéri bútorok minden funkcióra
Nincs könnyű dolgunk, amikor nekilátunk a kültér kialakításához, hiszen számtalan kerti bútor és kiegészítő közül válogathatunk a Dublino Home-nál. Könnyebb a megvalósítás, ha tudjuk, mi a célunk a terasz berendezésével, mire fogjuk használni.
Nagy alapterület esetén többféle funkciót is képes kiszolgálni, azonban érdemes ezeket egymástól elválasztani. A teraszon helyet kaphat egy étkezésre kialakított terület étkezőgarnitúrával, egy pihenősarok kanapéval, fotelekkel, valamint egy napozóterület nyugágyakkal a medence partján, akár egy bárpulttal, bárszékekkel is. Nagyvonalú, modern külterekbe, medencepartra nagyszerűek lehetnek a világító kerti bútorok, amelyek különleges hangulatot teremtenek.
Komfortosan a teraszon
A nyári napsütés elviselhetetlen kültéri árnyékolás nélkül, ehhez a legelterjedtebb és sokszínű megoldás a napernyő.
Időjárásálló, könnyen tisztítható kültéri szőnyegekkel otthonossá tehetők a teraszok, hiszen általuk úgy érezhetjük magunkat, akár a nappaliban.
Valamennyi kültéri bútor és kiegészítő ellenáll az időjárás viszontagságainak, tartós, strapabíró anyagokból készül, így több szezonon keresztül biztosítja kényelmünket. A bútorok esetében érdemes gondozásmentes anyagokat választani, hogy a karbantartással ne legyen dolgunk. A téli tárolást pedig megkönnyíti, ha rakásolható vagy összecsukható székek, asztalok, ágyak mellett tesszük le a voksunkat.
(Szponzorált tartalom)
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!