Az Európai Parlament meghosszabbította a koronavírus-járvány idejére a közlekedési ágazatban szükséges egyes tanúsítványok és engedélyek érvényességi idejét.
Az új szabályok értelmében így a 2020. szeptember 1. és a 2021. június 30. között lejáró dokumentumok további tíz hónapig érvényesek maradnak. Ezenfelül átalakították a reptéri résidőkre vonatkozó szabályokat, hogy a légitársaságok számára egyértelmű legyen a fel- és leszállási idősávok jövőbeli felhasználásának módja.
Az új szabályok értelmében a 2021-es nyári és téli szezonban a légitársaságoknak a járvány előtt megszabott 80 százalék helyett a résidők legalább 50 százalékát kell kihasználniuk ahhoz, hogy a fel- és leszállási idősávjaikat megtarthassák a következő szezonra is.
A Wizz Air bizakodó
A járvány miatti szünet a pilóták mentális állapotára is nagy hatással van: sok pilóta tölti kényszerszabadságát, így pedig sokkal kevesebbet, vagy egyáltalán nem repülnek heteken, hónapokon át. Amikor pedig visszatérnek a pilótafülkébe, nehezebben lendülnek formába, és hajlamosabbak a hibák elkövetésére. Nyáron ugyanakkor fellendülésre számíthatunk a repülőgépiparban: a Wizz Air például bízik abban, hogy a kapacitásának a kihasználtsága meghaladja idén a nyolcvan százalékot. Sőt, a Wizz Air annyira optimista az idei évvel kapcsolatban, hogy új bázist nyitott Szarajevóban, és májustól kilenc járatot indít a bosnyák fővárosból Európa több országába.
(Forrás: MTI, Index)
európai unió | repülőtér | európai parlament | magyarország | járvány | ferihegy
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Kiderült, hol nyaralhat idén a legolcsóbban egy család Európában
A szomszédban található a világ egyik legélhetőbb városa
Ezt a természeti csodát évente csak néhány héten át láthatjuk
Drasztikusan korlátozná a Ryanair-vezér a reptéri alkoholfogyasztást, ilyen lenne az új világ
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!