A kedvezményezettek azok, akik hét évesnél fiatalabb gyermekkel utaznak.
A szóba forgó repülőtér pedig a rigai, amely ily módon szeretné felgyorsítani a biztonsági ellenőrzés folyamatát a kisgyermekkel utazóknak, akik így gyorsabban eljuthatnak a gépükhöz.
Szintén használhatják a sort azok, akik a balti országokban érvényes, nagycsaládos kártyával (Family of Honor card) rendelkeznek, függetlenül attól, hogy mekkorák a gyerekek. A kedvezményekre jogosító kártyát azok a családok is igényelhetik, ahol fogyatékkal élő gyermek van.
A terminálon táblák vezetik el az utasokat az újonnan kialakított sorhoz, amely része a repülőtér családbarát politikájának.
2023 októberében a rigai repülőtéren összesen 625 ezer utast regisztráltak, a közvetlen utasok száma pedig elérte az 503 ezret, ami először haladta meg a járvány előtti szintet. A tavalyi évben az utasforgalom elérte az 5,7 milliót, míg 2022-ben ez a szám összesen 5,38 millió volt.
Sokan esküsznek erre a trükkre, amivel állítólag le lehet rövidíteni a sorban állás idejét, de több reptéren is előre lefoglalhatunk magunknak egy idősávot, ezzel szintén megkíméljük magunkat a hosszas várakozástól.
(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images)
riga | sör | biztonsági ellenőrzés | repülőtér | lettország | gyerekkel
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!