Az óránként akár háromszáz kilométeres sebességgel is hasító Frecciarossával szinte bármely olasz városból igen gyorsan eljuthatunk egy másikba. Hamarosan azonban a Piros nyilak előtt már az országhatár sem jelent majd akadályt.
Milánóból Lyonon át már elutazhatunk Párizsba az olasz vasúttal, és tavaly ősztől Spanyolországban is találkozhatunk vele Madrid, Valencia és Cuenca valamint Madrid, Barcelona és Zaragoza között, idén március 31-től a szolgáltatás Sevillát, Malagát, Antequerát és Cordobát is érinti, amelyekhez június 2-tól Alicante és Albacete is csatlakozik.
De az olasz vonat itt még nem áll meg, mert hamarosan Németországba, azon belül pedig Münchenbe is elrepíti az utasokat.
Róma és München között naponta közlekedő, nagysebességű Frecciarossával lehet majd utazni Firenze, Verona, Rovereto, Bologna, Trento, Bolzano, Brennero és Innsbruck érintésével,
de Milánóból is közvetlen vonat indul Münchenbe bresciai, veronai, bolzanói, brennerói és innsbrucki megállókkal, az utakat pedig később akár Berlinig is meghosszabbíthatják.
Ez a vállalkozás az Európai Bizottság finanszírozásával jön létre, amely tíz olyan új, kísérleti vasúti projektet támogat, amely két vagy több európai ország között teremt vasúti összeköttetést.
A nyártól új hálókocsis vonatokkal juthatunk el az olasz Adria-partra Bécsből, de emellett számos jó kis vonatutat kipróbálhatunk az idén.
(Forrás: Corriere, Trenitalia, FS News, képek: Getty Images)
róma | olasz | Frecciarossza | párizs | nagysebességű | spanyolország
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
