Minden eddiginél több turista érkezhet Rómába, már most hatalmas a készültség

Több mint harmincmillió látogató érkezésével számolnak Rómában a 2025-re meghirdetett jubileumi szentévben, ami jelentős infrastrukturális és biztonsági felkészülést igényel – közölte a római főpolgármester az eseménysorozat programjait főbb vonalakban ismertető  sajtótájékoztatóján.

Roberto Gualtieri megjegyezte, hogy az érkezők becsült létszáma folyamatosan emelkedik. Szállodákban és más szálláshelyeken már megkezdődött a foglalási roham a következő évre.
A főpolgármester hangoztatta, hogy más olaszországi városokkal, például Velencével ellentétben nem vezetnek be semmiféle belépődíjat, a fővárosba továbbra is teljesen szabad és ingyenes a belépés. Egyedül a tömegközlekedési díjakat emelik meg idén nyártól.

A katolikus egyház 25 évente szokott úgynevezett jubileumi évet meghirdetni, amely a római bazilikák addig zárva tartott szent kapuinak megnyitásával veszi kezdetét.

A szentévben a hívek Rómába zarándokolnak teljes bűnbocsánat elnyerésére. Legutóbb 2000-ben tartottak szentévet, melyet II. János Pál pápa vezetett, 2015-ben pedig Ferenc pápa hirdetett rendkívüli jubileumot az irgalmasság jegyében.

A 2025-ös szentévet a remény zarándoklatának nevezte el.

Róma városa rendkívüli infrastrukturális fejlesztésekkel készül az eseményre: mindenekelőtt a Vatikánváros körüli gyalogosövezetet bővítik a járműforgalom földalatti alagutakba terelésével. A közlekedés átrendezése a Vatikán körüli biztonságot is erősíti majd. Újdonságnak számít, hogy a Szent Péter térre vezető sugárút végén két szökőkutat akarnak elhelyezni.

Roberto Gualtieri a külföldi tudósítóknak tartott tájékoztatóján elmondta, hogy több mint kétszáz beavatkozást terveznek a város különböző pontjain. Nyolcvanöt építkezési területen folyik jelenleg a munka, további több mint negyven májustól indul. A főpolgármester köszönetet mondott Róma lakosainak, akik türelemmel viselik a szerte a belvárosban felbontott utakat.

A jelentősebb városfejlesztési projektek között szerepel a Termini-pályaudvar előtti tér átalakítása, a lateráni Szent János-bazilika előtti tér kihasználtságának javítása, a városon belüli zarándokútvonalak kiépítése, a mobiltechnológia fejlesztése.

A főpolgármester a világ egyik legbiztonságosabb városának nevezte Rómát,

"ami nem azt jelenti, hogy ne akadnának problémák".

Gualtieri hangoztatta: a hatóságok eddig is bizonyították, hogy képesek kezelni a várost elözönlő tömeges turizmust. Megjegyezte, civilruhás rendőrök dolgoznak azon, hogy a leglátogatottabb látványosságoknál és a tömegközlekedési eszközökön a zsebtolvajok is eltűnjenek.

A 2025-ös jubileumi év részletes programját Ferenc pápa a május 9-re ígért pápai bullában közli. Roberto Gualtieri elárulta, hogy az első nagyobb esemény jövő február 9-én lesz, amikor az olasz fegyveres erők jubileumi miséjét mutatják be. Márciusban a Szent Péter téren Ferenc pápa a világ minden részéből érkező diakónusokat fogadja. Áprilisban a betegek és az egészségügyi dolgozók jubileumát tartják meg, de más ágazatok dolgozóinak, a fiataloknak és gyerekeknek is külön jubileumi találkozókat szerveznek.

(Forrás: MTI, fotók: Getty)

róma | vatikán | turizmus | szent év

FOLYTASD EZZEL

A Duna válasza a rooftop bárokra a Szabadság és az Erzsébet hidak ölelésében

Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom